Bemutatkozás
Könyveim
Árak és engedmények
Család-barát magazin
Gyógyultak történetei
Lelki táplálékok


dr. Kovácsai Sándor háziorvos véleménye a könyvről

Ebben a hitevesztett, szeretet nélküli világunkban szüksége van az embereknek együtt érző, vigaszt sugalló ismeretekre. E kis könyv szerzőjét harminchárom éve ismerem, betegem volt, és előttem zajlott az a gigászi küzdelem, amit Katalin a betegségeivel vívott. A hit, a szeretet, amely körülvette élete folyamán, elsősorban családja és vallási közössége részéről, erőt adott neki abban, hogy súlyos betegségeit leküzdje, hogy tapasztalatait átadja. Katalin megosztja Önökkel szenvedéseinek történetét, példát mutatva, hogyan kel az embernek önismeretre szert tennie, hogyan kell hittel, szeretettel és önfegyelemmel megőrizni egészségét, és hogy az egyedüllét sem kell, hogy magánnyá váljon.
Ha van bennünk erő ahhoz, hogy szeretettel közelítsünk embertársainkhoz, ha meg tudunk nyílni környezetünk felé, és együttérzéssel tudjuk fogadni mások közeledését, az író példája szerint nem leszünk soha magányosak.
Ez a könyv nem orvosi könyv, de helyenként többet ad, mint szakkönyv, mert egymás megbecsülésére, a jó kommunikáció jelentőségére, a hit és szeretet erejére mutat rá, és a beteg ember lelkivilágának erősítését, a helyes életszemlélet kialakítását tanítja.

Ajánlom olvasásra mindenkinek, betegnek, egészségesnek egyaránt. A beteg embernek vigaszt, és támaszt nyújt betegségének leküzdésére, az egészségesnek megmutatja hogyan közeledjen a beteg és magányos embertársaihoz.

dr. Kovácsai Sándor
háziorvos
Pusztaszabolcs