Bemutatkozás
Könyveim
Árak és engedmények
Család-barát magazin
Gyógyultak történetei
Lelki táplálékok


Egészséges finomságok télem az éléskamrából, nyári előkészületekkel

Amikor e címet leírtam, eszembe jutott valami, ami sokaknak mosolyt fog hozni az arcára, de biztos vagyok abban, hogy lesznek olyanok is, akik azt gondolják:  „ No lám milyen jó, hogy mások is  hasonlóan gondolkoznak.”

Mi jutott az eszembe? Hogyan gondolkoznak? 20 év alatt nagyon sokat utaztam szerte kis hazánkban, de sok környező és távoli országokban is, s aztán  amikor egy-két vagy több hét után beléphettem kis szerény hajlékomba, az első „tettem” volt  rendet tenni az utcán, levágni a nagyra nőtt füvet,leseperni, s következett az előkert, s nem utolsó sorban az ÉLÉSKAMRA! Attól függően, hogy milyen évszakban éltünk, folytattam a takarítást, vagy a zöldséges kerttel,vagy bent, a lakás többi helyiségeiben.

De a sorrend így helyes, hiszen, hogyan beszélhetnék én valakinek, hogy a jó Istenművében mindenütt rendet, szépet, tisztát láthatunk, s mennyi szépet teremtett az ember gyönyörűségére, ha az én házam előtti rész gazos, piszkos!

Hogyan tudjak egészségesen táplálkozni, ha a port, amit a szél  az éléskamrámba  ablakon át  befújt, nem takarítom azonnal? S ha netán elutazásom előtt siettemben nem raktam valamit a helyére, most mindent rendbe teszek.  Milyen jó benézni mikor szép tisztán sorakoznak a befőttes üvegekben elrakott finomságaim, lecsók, gyümölcslevek, lekvárok, a saját darálású-liszttel teli üvegek, (búza, rozs, árpa, köles ) a frissen sült barna kenyerem, a kis fűszeres üvegek, stb.

S itt van a nagy kérdés: Kihasználjuk-e a nyári gyümölcs-zöldség ”áldását” a jó Istennek, hogy gondoskodjunk családunkról, magunkról a téli   időszakokra, vagy nem? Mielőtt valaki azon szörnyülködne, hogy miként  gondolja a Katalin, hogy van ebben a rohanó világban befőzésre idő?? - szeretném, ha leülne, s számot vetne az idejével. De úgy igazán,őszintén.

Hetente – a családdal együtt - beütemezünk egy délutánt a bevásárlásra, s majd a befőzésre. A különböző gyümölcsökkel- zöldségekkel tele üvegeink szépen sorakoznak, s lassan, lassan.
gyarapodnak a polcon. Júniustól-októberig havonta négy-hat napot, nagyon érdemes erre rászánni
Most számolják ki  mennyi időt fognak majd kitenni azok az órák, amelyeket naponta elfognak tölteni, a bevásárlással, valamint a bevásárolt zöldségekből, vagy gyümölcsökből eredő ételek elkészítésére kell szánjanak? S télen mennyivel drágábban vásárolnak? Összeadták? Vagy ha az elkészítést nem is számolják, de a konzervek, fagyasztott ételek bevásárlására, hazacipelésére is idő kell! Most azt is vegyék figyelembe, hogy mennyivel egészségesebb a saját készítésű kompot, gyümölcsrostlé, lecsó, lekvár, stb., mint a sok cukrozott, szénsavas, vegyszerekkel tartósított „üdítő italok, amelyekről már a médiákból is sokat hallhattunk,olvashattunk, hogy mennyire  nem egészségesek. Kérem gondoljanak vissza a Tv-ben látott konzervekről, melyekben a pl. zöldbabon kívül kis állatmaradványok is voltak.

A  Művelődési Házakban tartott  tavaszi előadások címét legtöbbször úgy határozzák meg: „Hogyan kerülhető el a tavaszi fáradtság? Mit tehetünk ellene? Sokat, de ezek mind időigényesek!
 Hogy mit? A jó háziasszony kora nyártól késő őszig gondol a téli étkezésre, hogy milyen ételekkel fogja majd családját ellátni a hideg napokon,  hiszen a tavaszi fáradtság attól is függ, hogy hogyan
táplálkoztunk a hosszú téli időben. Az Édesanya, aki „mindent meg akar tenni családja egészségéért”, igyekszik egész nyáron mindent befőzni, hogy télen csak a polcról kelljen levenni azokat. Az egészség elősegítői ezek is csak akkor lesznek, ha tartósítószer, ecet, cukor stb. nélkül tette el azokat.

Befőzésről írtam, s nem a fagyasztóláda megtöltéséről. Elgondolkoztató dr. Christiaan Barnard tanácsai, hogy -MÉG A HŰTŐSZEKRÉNYBE is, gyakrabban vásároljunk be, s ne egy hétre előre, mert pl. a saláta kb. két napig tartható el, s ezután el is tűnik a C-vitamin-tartalmának a fele. S ez hasonlóan történik a répával, zöld káposztával, spenóttal stb. Lehet, hogy praktikusabb egy hétre is bevásárolni, de testünknek, s szívünknek egyáltalán nem teszünk jót vele. Megfigyelték!! Itt nem a fagyasztó szekrényről, ládáról ír, hanem csak a hűtőszekrényről.!

Szinte már májusban el lehet kezdeni a későbbi időkre, illetve a télre való előkészületeket. Az elmúlt években elkezdődött „reform” eredményeként úgy tapasztalom, hogy minden évben több háziasszony kezdi el nyáron a befőzési munkát. Még 1991-ben adtam ki az első „Befőzés cukor
nélkül?” c. könyvemet, (tartósítószer és ecet nélkül.),amely többszörös kiadás után még ma is – bár már nagyon kevés van belőle – kapható nálam.

Igaz, hogy O vércsoportú vagyok, akiknek „állítólag nem tanácsos padlizsánt fogyasztani”, de mivel én ezt egyáltalán nem tudom elfogadni, s nem is hiszek benne, ezért tavasszal is, még az ősszel ujjnyi vastagra sütött padlizsánt ehettem kelbimbó pitével.

VAN KÜLÖNBSÉG?

Érdemes elgondolkozni az alábbiakon, hogy belássuk, mennyire  kellene szeretnie a „konyhát!” A Leves hazudik c. könyvből szeretnék idézni:

„Az emberiség, mintha egyre jobban kedvelné a futószalagról származó ételeket. Egyre ritkábban akarunk mi magunk a tűzhely mögé állni. Miközben még soha nem volt ennyi időnk, mint manapság. Sokan már csak heti 35 órát dolgoznak, vagy többnyire kényszerből – annyit sem. A sok
szabadidőt mégis számítógépes játékokkal, mozival, tévénézéssel vagy focimeccseken töltik. A
legfontosabbat, a túléléshez szükségeset, a naponta elkerülhetetlent, ételeik elkészítését mérnökökre, technikusokra és kémikusokra hagyják.”

Tetszik nekem ez a meghatározás: És akkor jön a ribotide. Mit kezd azonban az ínyencek gyomra a ribotidével? Vagy egy vegetáriánus a marhahús aromájával? Semmit – véli az érzékfiziológus.
A készülék üresen jár, mivel az aromák képesek kicselezni a szervezetet. Ha az ízanyagok marhahúst jeleznek, az agy, értesítést kap, az emésztőhormonok aktiválódnak, amelyek az egész rendszert felkészítik a marhahús feldolgozására. Most minden üresen fut. A szervezet becsapták. Ez fiziológilag hiányállapot. A következmény a farkaséhség. A reflexszerű reakció erre a továbbevés.  A tyúkpástétomok, tyúkhús-ízt utánzó keverékek tartalmán jó magam is elcsodálkoztam, annak ellenére, hogy engem egyáltalán nem érint. Régebben hatszáz különböző íz-anyag gondoskodott a tyúk-íz utánzásáról, de ma ezekből az anyagokból tizenkettő is elég egy „sült” típusú tyúkaroma előállításához. Természetesen úgy jelölik, mint „természetazonos” aroma, hiszen ezek valahol a természetből kerültek elő. Egy trágyadombon, egy pillangóban stb. Ugye, mennyire természetes?”

Nekem az augusztus- szeptember a legzsúfoltabb a befőzés terén. E két hónapban tesszük el a sok finom lecsót, amit télen nagyon jó felbontani. Soroljam? Sima lecsó, padlizsános lecsó, babbal együtt eltett lecsó, töklecsó stb. De most főztünk be több tíz üveg finom paradicsomitalt, a sült paprikákat, a nyersen eltett darált paprikát. Miért? Mert egy kanál paprikapép több C. vitamint tartalmaz, mint öt citrom leve.

Már több mint negyven éve minden ősszel két adag Vegetát teszek el magamnak, s az a következő őszig nekem elegendő. Ládába, homokba még azért teszünk zöldségeket, hogy frissen is tudjunk enni. Mennyire finom a kis cserépdézsából fogyasztani a savanyú káposztát, a brassói
savanyúságot, a vizes-uborkát, vagy egyéb különböző savanyúságot! (Teljesen ecet nélkül, tejsavas erjesztéssel, egészségesen.)

A Vegetával kapcsolatban még itt elmondanám az alábbi esetet :
Egy középkorú hölgy betegemnek, a betegségével kapcsolatos problémái megbeszélése, s a terápiák leírása után, beszéltem a befőzés előnyeiről, hogy több mint 40 éve teszem el a nyers Vegetát, mivel a vásároltak amit tartalmaznak,  egyáltalán nem segítik elő egészségünket. Pár perc sem telt el, mikor kedves betegem    ezt mondja: „Tudom, hogy teljesen igaza van kedves Katalin, hiszen annak a cégnek én vagyok az egyik vezetője!!”

Abban a reményben fejezem be e cikket egy-két kedves receptemmel, hogy sok háziasszony kapjon kedvet  a „téli előkészületekre”, és  biztosan, hogy jó érzéssel fogják karácsonyra, vagy még január- és februárban is levenni a polcról a finom rostos leveket, lekvárokat, lecsókat, vagy a (kedvencemet )a cseréphordóba eltett „Brassói savanyúságot.”

Brassói savanyúság:
8-10 literes cseréphordóba szoktam eltenni, az alábbiak szerint.
Hozzávalók: a 10 literes hordóhoz :
1 kg. fehér káposzta, 0,5 kg. vörös káposzta, 0,5 kg. hosszú piros- és fehér paprika, 0,5 kg. bogyiszlói paprika, 0,5 kg. kis dinnye, 0,5 kg. sárgarépa, 0,5 kg. kisebb uborka, 1 kg. karfiol, 1-1csokor kapor, zeller zöldje.
Elkészítési módja : A káposztát kétujjnyi vastag szeletekre vágjuk, hogy torzsája . . ..összetartsa. A sárgarépát hosszú csíkokra szeleteljük, a karfiolt rózsáira bontjuk. Minden hozzávaló anyagot felváltva a fehér- és vörös káposztával szépen a kis hordóba, (vagy két 5 literes befőttes üvegbe ) rakjuk.
4 liter vizet - 4 evőkanál sóval felforralunk, s lehűtés után a szépen berakott zöldségeinkre öntjük. 1-2 óra múlva megnézzük mennyire „rendeződött” el a víz, s teljesen telire utána töltjük. Ha a cseréphordóba  tettük zöldségeinket – rátéve a kis cserépfedőt, - a kis árkába vizet töltünk,amire mindig vigyázunk, hogy ki ne fogyjon, így elzárva a levegő „bejutását”. Jó egy hétig még zavaros lesz zöldségünkön a víz, de lassan magától  majd letisztul. Ha 5 literem üvegekbe tettük el zöldségeinket: az utántöltés után lekötjük, s egy kis tálba tesszük az üveget, hogy míg „tisztul”, legyen hova gyűljön a felesleges  víz. Majd letisztulás után megint sós vízzel utána töltjük, s véglegesen lekötjük.
NEKEM ELSŐRENDŰ - ECET NÉLKÜLI – EGÉSZSÉGES SAVANYÚSÁG – JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK HOZZÁ.

Padlizsánkrém:
Hozzávalók: padlizsán, olaj, só
Tetszés szerinti mennyiségű padlizsánt, héjastól láng felett vagy sütőben megsütünk. Mikor teljesen átpuhult, hideg vízbe mártjuk, - így könnyebben le tudjuk húzni a héját. A tisztítást fakéssel végezzük, s ezután jól összetörjük. Lábasunkba téve 15-20 percig, állandó kavargatás
mellett - ízlés szerint megsózva, főzzük. Mielőtt megfőne a végén 1 kg-hoz 1 deci olajat is keverünk bele. Forrón – meleg – jól kimosott üvegekbe tesszük, s majd lekötjük. A celofán rá teveése után kevés nátrium -benzoáttal megszórjuk, majd a második celofánt, vagy a csavart rátéve – lezárjuk.
S száraz dunsztba tesszük, ahol 24 órát állni hagyjuk. .Télen – fogyasztáskor – nyers vöröshagymát, vagy fokhagymát keverünk bele. Finom szendvicskrém.
A „Különleges zöldségételeink” c. könyv táblázatából tudom, hogy a Rebarbara igen értékes – vitaminokban gazdag – növény.

Minden évben – a kertemből – mikor szárai nagyra megnőnek, júniusban, és szeptemberben
teszek el belőle finom rostos levet. Milyen jó, ha vendég jön, csak felnyúlni a polcra, s egészséges itallal meg tudom kínálni. Íme a recept:
Rebarbara rostos lé:
A hosszú rebarbaranyélről a héját lehúzzuk, majd 3-6 cm. darabokra vágva, fazekunkba annyi vizet öntünk rá, hogy jól ellepje. 5-15 perc alatt jó puhára fő, s ekkor kiturmixoljuk. Mivel „koktélként” szoktam elkészíteni, - az idény gyümölcsöt hasonlóan megfőzőm és
kiturmixolom - - nyáron meggyet, nyári almát - ősszel, szilvát, almát, - s a kettőt ízlésem szerint összekeverem, s kevés mézzel édesítem. Összefőzve, forrón üvegekbe öntöm, s a fentebb említett módon lezárom, s ugyancsak száraz duntszba teszem. Finom, sok B vitamint tartalmaz, tartósítószer, adalék mentes, kevés költségbe kerülő ital.

Kedves NŐI olvasóim!  Kívánom, hogy kapjanak kedvet a télre való készüléshez, ne sajnálják rá sem az időt, a fáradtságot, s a pénzt sem, hiszen  éppen  így sok pénzt, fáradtságot, de nem utolsó sorban egészséget tudnak „megspórolni”.
Mosolyogtam a tegnapi testvérpár betegemen, -a férfi, aki Sweiz-ből volt itthon – kérte, hogy megnézhesse  az Éléskamrámat. Örömmel mutattam meg nekik, mert „már”van benne jócskán látnivaló.

Miért nem használok ecetet? .. elpusztítja a vörösvértesteket a vérben, ezért elősegíti a vérszegénységet. Ne éljünk vele, kerüljük minden étkezésünknél. Helyettesíteni tudjuk citromlével, rebarbaralével.

Miért nem használok cukrot? Kb. 30 éve a „Nők Lapja” újságban olvastam régen? Mire jó a cukor? Semmire ! Aki szervezete eltömítését, hízását, feledékenységét akarja növelni, akkor fogyassza csak! Nem tartok lakásomban cukrot.
Itt csak megjegyezni szeretném, kérem gondoljanak bele, milyen egészségtelen az a gyümölcsszörp, amikor 1 kg. gyümölcshöz 0,5 kg. vagy még több cukrot tesznek? Igaz, hogy „tartósítja” - de az elhízáshoz, a „butuláshoz”, székrekedéshez is hozzá fog segíteni. Gyümölcseimet csak MÉZZEL, - amit az utolsó pillanatban teszek a gyümölcshöz, - vagy teljesen anélkül teszem el. Nyugodtan lehet télen fogyasztáskor tenni hozzá kívánság szerint mézet, ha édesebben szeretjük.

Mi tudható a mustárról? Izgatja a gyomrot, beleket és a vesét. Szomjúságérzetet produkál,Sokféle betegséget idéz elő... illetve gátolja, hogy betegségeinkből felgyógyuljunk.

Miért a celofánra teszem a tartósítószert?
dr. Antalóczi Zoltán: Szív és érbetegségekről mindenkinek című könyvéből a szalicilsavval kapcsolatosan ezt írja:  „Azt hiszem, nem mindenki tudja azt, hogy a Colfarit voltaképpen szalicilsav, tehát Aspirin. A szalicilsav tehát nem csupán reumás és hűléses megbetegedésekben,
izomfájdalmakban hatásos, hanem egyben ún. kis hatású véralvadásgátló szer is. Sajnos, nemritkán – akár már néhány szalicilsav tabletta bevétele is – gyomorfekélyt okozhat vérzéssel., amelyet a beteg, ha nem hány vért, szurokfeketére színezett székletéről önmaga is felismerhet...”

Kérdésem: Mi történik velünk, amikor minden üveg befőttünkre egy késhegynyi szalicilt szórunk, vagy – mint több helyen olvastam – minden kiló gyümölcsbe egy kávéskanálnyit belekeverünk? Elgondolni is rossz.

Mit is tanulhatunk Bölcs Salamontól:
„Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket.
Bízik ahhoz az ő férjének lelke, és annak marhája el nem fogy.
Felkel még éjjel, eledelt ád az ő házának, és rendel ételt az ő szolgálóleányainak. ---Az ő derekát felövezi erővel, és megerősíti karjait. ..Csalárd a kedvesség, hiábavaló a szépség, amely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának! Adjatok ennek az ő keze munkájának
gyümölcséből, és dícsérjék őt a kapukban az ő cselekedetei.” Példabeszédek könyve 31, részből.

Kedves Női olvasóim!
Kívánom, hogy családjuk, és saját egészségük érdekében fogjanak hozzá a téli előkészülethez. Fáradtan hazaérve a munkából, egy kész lecsót levesz a polcról, burgonya pürét, vagy finom barna rizst –  házi vegetával megfőzve, már kész is az ebéd.  Vagy milyen könnyű így télen is egy „tisztító kúrát” csinálni – hiszen ekkor több időt tudunk magunkra
szánni! Azt hiszem, ma is ildomos lenne az a  közmondás: „Mutasd meg az éléskamrádat, s megmondom, hogy ki vagy !” ( Régen a lakás, vagy a kertes ház legkisebb helyiségére mondták ezt. (Pl. fürdőszoba, WC) mert ha azt a háziasszony tisztán tartotta, akkor máshol is biztos tisztaság volt.”

S mire  figyeljünk még fel?
S miért nem fogyasztok  vitamin-tablettákat,  táplálék-kiegészítőket?
A  vitamintablettákra  úgy érzem, hogy semmi szükségem nincs, mivel nyers gyümölcsökből, és zöldségekből  biztos vagyok benne, hogy fedezni  tudom. A  táplálék-kiegészítőkkel kapcsolatban hadd idézzek a „Demokrata újság „ 2003/36. számának „Beetetve” c. cikkéből, amelyen érdemes elgondolkozni:
Már a bevezető igen figyelemreméltó:

„A táplálékkiegészítők veszélyei:
Nyáron nemcsak az itthoni élelmiszereket fogyasztjuk, hanem  esetenként távoli országok ínycsiklandozó kínálatát is. Pedig az egészségre nem közömbös, hogy milyen összetevőkkel bombázzuk emésztőrendszerünket és az egész szervezetet. A reklámokra fogékony emberek egyre többet vásárolnak a jótékonynak, egészségesnek, sőt egyenesen gyógyhatásúnak nevezett élelmiszerekből, táplálékkiegészítőkből. Különösen az utóbbi kategória terjedt el nagyon, holott éppen ezek között van sok olyan szer, amelyik egyenesen káros. Mert óriási különbség van ugyanazon vegyület természetes előfordulása és mesterségesen előállított, beetetett formája között, amennyiben az előző esetben számos kísérőanyaggal együtt jut a szervezet be a kérdéses vegyület, az utóbbi esetben vegytisztán, százszázalékos mennyiségben.

Később még ezt olvashatjuk a cikkben:   (csak röviden szeretnék idézni )  A répa, sütőtök, paprika – stb. csak 60 % béta-karotin molekulát tartalmaz,  40 %  egyéb rokonvegyület. Így a mesterségesen bejuttatott százszázalékos éta-karotin megváltoztatta a szervezet természetes karotin-összetételét: a karotinok biológiai hatása pedig igazoltan eltérő.  Ezért nem biztos, , hogy jót tesz az egészségnek, aki kontroll nélkül veszi a különböző táplálékkiegészítőket és azoktól remél védelmet, vagy gyógyulást.

..Majd később...  Ezért nem javasolják élelmiszer-adalékok és táplálékkiegészítők külön történő szedését  rákmegelőző céllal,  mert nem igazolódott be a hatásosságuk, sőt egyesek – nagy adagban – fokozzák, például dohányosoknál a tüdőrák kialakulását.”

Még  szeretném idézni a  2009. október 9-én   délután a  Kossuth rádióban elhangzottakból:
„A kapható vitaminkészítményekre , táplálék kiegészítőkre   csak egyszerű  „regisztrálás”-t  kell
kérjenek  az „eladóik”.  Semmiféle  vizsgálaton  nem kell keresztül menjenek.  „
Őszintén mondva, ledöbbentem  ennek hallatán,  annak ellenére, hogy  sohasem szedtem sem
vitamin- sem táplálékkiegészítőket.   Kérem,  gondolkozzanak el rajta.  

Higgyék el kedves Asszonytársaim,  nyáron – és lehetőség szerint télen is a  nyers gyümölcsnél és zöldségnél nincs jobb vitaminellátó,  vagy védő.   De  a nyári gyümölcsök-zöldségek télire való eltevésével  tartósítószer és adalékok nélkül -    még mindig egészségesebben látjuk el családunkat, mint bármivel.

Miért nincs a házamban fagyasztó-szekrény, vagy láda?  Egy orvosi könyvben láttam régen egy táblázatot:   Felsorolva a zöldségek- gyümölcsök, s leírva, hogy  az első hónapban  húszon %-ot veszít értékéből,  a második hónapban  közel  harminc %-ot. Igaz, hogy tovább már nem írnak semmit sem, de a kérdőjel továbbra is  marad.
Biztos, hogy a főzés által is veszít értékéből  a gyümölcsöm,  de közel sem ennyit,  s értékéből még maradt  a levében  is.
 
Kívánom legyen teli polcokkal, tiszta éléskamrájuk mire beköszönt a tél.
Sok szeretettel:
Feketéné Bokor Katalin