Bemutatkozás
Könyveim
Árak és engedmények
Család-barát magazin
Gyógyultak történetei
Lelki táplálékok


Recept ízelítő

HALÁSZLÉ - VEGAN MÓDRA ...nagyon finom

Hozzávalók : I.= 2 fej vöröshagyma, 30 dkg burgonya, 1 megpucolt közepes padlizsán, 1 nagyobb paradicsom-paprika, (lehet kevés erős paprika is) 1 nagyobb paradicsom (vagy 1,5-2 deciliter paradicsomlé), kevés sót.
II. = 2 nagyobb padlizsán, 1 fej fokhagyma  
Az  I. alatt felsoroltakat együttesen megfőzzük, majd együtt jól kiturmixoljuk.
A II. – a  padlizsánt  jól megmosva - héjával együtt négybe vágjuk, s fokhagymával átsütjük, de úgy hogy egybe maradjanak a szeletek, majd a megfőtt lébe tesszük, s kevés olajjal, még pár percig  főzzük.
 
A legegyszerűbben elkészíthető  növényi tejföl:  

RIZSTEJFÖL:

Hozzávalók: 10 dkg barna rizs – jól megfőzve, 10 dkg szeletelt mandula, 4 evőkanál olaj, 4 evőkanál frissen csavart citromlé, 3 deciliter víz,  só.
Együttesen jól kiturmixoljuk, s tálaljuk.

PADLIZSÁNOS  VENDÉGTÁL:

Hozzávalók:
Rizskörethez: 20 dkg rizs, 1 fej fokhagyma, 1 kanál növényi olaj, só
Burgonyapüréhez: 20 dkg burgonya, 1 kanál olaj, 1 dl növ. tej, só
Feltéthez: 2 nagyobb padlizsán, 1 fej fokhagyma, 2 dl olaj, só
Díszítéshez: 2 paradicsom, 2 paprika, petrezselyem zöldje
Rizsköret készítése: A vöröshagymát apróra vágjuk, kevés olajon és vízen megpároljuk. Hozzáadjuk a rizst és szemcsésre főzzük. Ízlés szerint megsózzuk.
Burgonyapüré készítése: A burgonyát megtisztítva, apró kockára vágva megfőzzük, összetörjük pürének, tejjel, olajjal, sóval.
Feltét készítése: A padlizsánokat meghámozzuk, hossz-irányban négyfelé vágjuk. Megtisztítjuk a fokhagymát és hosszú szeletekre vágjuk. A padlizsánok két oldalát behasítjuk, megtűzdeljük a fokhagymaszeletekkel. Mindegyik padlizsánszeletet külön megsózzuk és tepsiben, a sütőben bő olajjal megsütjük. (Ha nagyon kövér a padlizsánunk, 6-8 felé vágjuk.)
Pecsenyés tálunk egyik oldalára a rizst, másik oldalára a burgonyapürét púposra rakjuk. A megsült padlizsánszeleteket szépen körbe ráhelyezzük. A zöldpaprikát és a paradicsomot karikákra vágjuk, ezzel díszítjük. Az egészet megszórjuk petrezselyem zöldjével.
Frissen fogyasszuk, jó étvágyat!

RAKOTT ZÖLDSÉG-EGYTÁL  - egyedi - előétel
 
Hozzávalók: 10 dkg barnarizs, 8 dkg szójakocka, vagy szójaszelettel 3 kanál vegetában  előre  beáztatva, 1 kanál olajjal, 22 dkg sárgarépa, 26 dkg cékla, 15 dkg karfiol, 30 dkg burgonya, 25 dkg káposzta, vagy sütőtök, 5-6 kelbimbó, só, olaj, közepes jénai tál - inkább hosszúkás 5 szál petrezselyem zöldje + növényi tejföl
Elkészítése:
Megnézzük a magasságát és a szélességét  tepsinknek,  s a zöldségeket  fél ujjnyi vastagra, s olyan  szeletekre  vágjuk, (a karfiolon kívül) hogy a tálunk két oldalán szép sorjába  tudjuk majd  rakni. (Lehet a sárgarépát is hosszába vágni, ha vékonyak.)
A legalább 1 órát ázott rizst, szójakockát  stb. a jénaink aljába tesszük, s majd két oldalt szép sorjába rakjuk a feldarabolt zöldségeinket:
cékla, burgonya, sárgarépa, káposzta – sütőtök, ilyen  sorba rakjuk két oldalt zöldségeinket,  ismételve a sort, s a közepében kimaradt üres részre rakjuk bele a karfiol rózsákat a kelbimbóval.
Tepsinket befedjük, (ha nincs fedele, alufóliával is megtehetjük.) s forró sütőben kisütjük.
Tálaláskor növényi tejföllel meglocsoljuk, s apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk.
Nagyon mutatós - vörös cékla, fehér burgonya, narancsos sárgarépa, káposzta, tök - és finom, egészséges étel!

ALMÁS-MÁKOS SÜTI - nagyon finom

Hozzávalók: 40 dkg köles, 8 dl víz, 20 dkg liszt, 15 dkg olaj, 3 evőkanál zabpehely, 1,7 dkg alma,   1 kkanál fahéj, 8 kanál méz, 25 dkg mák, 2 ekanál karobpor, pici só, 3 ekanál kukorica keményítő, víz.

A kölest a 8 deci vízzel, pici sóval teljes puhára megfőzzük. (úgy hogy szemcsés legyen és nem vizes) Kihűlés után a liszttel, s az olajjal s 1 kanál mézzel jól összedolgozzuk, s a sütőbe tesszük. (Lehet több mézzel is édesíteni mindent.)
Míg a köles fő, az almát lereszeljük, megpároljuk, hozzáadunk 2 kanál mézet, 1 kkanál fahéjat. Ledaráljuk a mákot, s azt is 2 kanál mézzel, kevés vízzel  összekeverve édesítjük.
A kölest 25 percnyi sütés után kivesszük a sütőből, a 3 evőkanál zabpelyhet rászórjuk, majd a levétől leszűrt almánkkal megterítjük, majd az almára rátesszük az édesített mákot, s visszatesszük a sütőbe.
Sütőnket az alsó égésre állítjuk, s még 10-15  percig sütjük, míg az alja egy kicsit megsül.
MÁZ - készítése a sütemény tetejére:
3 deci vizet teszünk fel főzni, belekavarunk 2 kanál Karob-port, 3 kanál mézet. Majd az odakészített három kanál kukoricakeményítőt 1 deci hidegvízbe elkeverünk, s a fővő karobba  állandó keverés mellett beleöntjük. Rögtön sűrűsödni kezd, addig kavarjuk, míg puding sűrűségű  lesz.
Köleses  sütinket  az asztalra tesszük, s a karob-pudinggal a tetejére öntjük, nagy késsel elsimitjuk. Hideg éléskamránkban téve megvárjuk míg kihűl.
Nagyon  finom, mutatós, egészséges sütemény.

SÓSRÚD - egészséges

Hozzávalók: 4 dkg darált teljesőrlésű búzaliszt, 40 dkg durumliszt, 30 dkg zabpehely, 5 kanál napraforgó, tökmag, szezám, lenmag vegyesen, 25 dkg olaj, víz.
Elkészítése: A felsorolt anyagokat keményebb minőségűre jól megdagasztjuk, ujjnyi vastagságúra
Kinyújtjuk, 1,5 cm szélesen csíkokra vágjuk, majd 8 cm hosszúságúra vágva azt.
Tepsibe téve forró sütőben megsütjük.
Egyszerűen elkészíthető, s nagyon egészséges ropogtatni való.

Kérem, készítsék el, majd ha ízlik, próbálják ki az összes receptet a könyvből.

Jó étvágyat kívánok sok szeretettel minden kedves olvasónak!