Bemutatkozás
Könyveim
Árak és engedmények
Család-barát magazin
Gyógyultak történetei
Lelki táplálékok


Gyógyultak történetei

1998-ban dr. L. Anna jött újból hozzám, nem mint beteg, hanem férjét kíséve dr. M.L.-t, akinek a jobb mellkas felső részén barna sötétebb folt, s az egész mellkason, alhason több kisebb folt- bőrprobléma - malenómája volt. Emellett prostata túltengése.
1999-ben az RTL-Klub Fókusz műsorában is bemutatták a gyógyult főmérnök urat.
Mondhatni "neki már könnyű dolga volt", hiszen felesége azelőtt 5 évvel már gyakorolta az általam leírt hasonló terápiákat, reformétkezésben is példa állt előtte.

Ugyanekkor mutatta be a Fókusz műsor idősebb hölgybetegemet, kinek Ausztráliából telefonáltak, hogy mielőtt megengedné, hogy -cukorbetegségének szövődményeként levágják a lába úját - először jöjjön el hozzám. Úgy is tett,.. pontosan végezte a terápiákat, s a lába épségben meg maradt.
E műsort - én is szívesen nézem, ha időm engedi - többen látták az országba.
H. György Édesanyja és testvére is külön-külön városban. Anyukája, s testvére is gyorsan telefonáltak neki, kérve, hogy jöjjön el hozzám. Eljött.

1999. augusztus 25-én jött el hozzám Édesanyjával. Orvosi papírján ez áll:
"Évek óta kezelt, insulinos, Diabetes mellitus. Bal-láb II-es lábujját sérülés érte, azóta kezelik...kezdődő osteomyelitis. Polyneuropatnia biztos. (dátum nincs )
1999. augusztusban két hét gondolkodási időt kapott, hogy elfogadja a láb ujjának eltávolítását. Nagyon el volt keseredve, s ekkor "jött közbe" a Fókusz műsor.
Mindent pontosan megbeszéltünk, megkapva beteglapját, másnap már az előírt kúrát el is kezdte. - Egyáltalán nem volt könnyű - emlékszik vissza a kezdetekre. Ám a mai napig betartom az előírásokat. A húst elfelejtettem, agyag- és mézpakolásokat, reszelt alma-pakolásokat alkalmazok, faszénpakolással váltakozva. Propoliszt is használok. Mindamellett vannak még a tisztítókúrák, hydroterápia, gyógyteakeverék és hasonlók.
Októberre elmúlt a seb, szinte nyoma sem látszik. A lábai egyformák, hiszen a duzzadás is megszűnt. Inzulinból pedig csak egyszer ad, napi 2-4 egységet az 52 helyett, azt is csak azért, mert sok mézet eszik. Ekkor 8,5-ös értéket mutat a vércukorvizsgálat. Egyébként pedig 5- és 7 közötti az érték éhezés és további inzulinadagok nélkül.
Remekül érzem magam, visszatért az életkedvem - vall érzéseiről. - Pontosabban úgy érzem magam, mint sok évvel ezelőtt. Nagyobb vehemenciával vetem magam dolgaim intézésébe, mint eddigi életemben bármikor.