Már  november vége óta az adventi időszakban élünk. Ha este járunk az utcákon  nap mint nap több házat, kerti fákat  látunk  „kidiszítve”,  gazdái  „hirdetve”  környezetüknek, hogy közeledik a karácsony. Ki  - mire, de valamivel  mindenki készül.  Kit az aján­dékvásárlás köt le, kit a több napos ünnep alatt a család ellátására  a vásárlás s így az  ünnep alatt  el tudja látni őket a a legfinomabb ételekkel, italokkal. Ki a karácsonyi éjféli misére készül egy kis „lelki feltöltődésre”, mások rég nem látott kedves szüleik, nagyszüleik, rokonaik, vagy barátaik látogatását tervezik. .

            Vannak, akiknek igazán Jézus megszületésének az öröme melegíti át szívét. Csendes helyen leülve újból és újból olvassák a régi történetet, s átélik azt a nagy szeretetet, amelyet csak Jézus tud megismertetni az emberrel. Szeretet, az igazi mély szeretet átélése mindennél nagyobb örömet nyújtott nekik.  Van aki ráéb­redt olvasás közben arra is, hogy nemsokára itt az idő, hogy Jézus beváltja ígéretét, amit mondott tanít­ványainak: „Ismét eljövök, hogy magamhoz vigyelek titeket, hogy ahol én vagyok Ti is ott legyetek.”

             Milyen időben élünk?  Itt a karácsony közeledtével először is azt jut eszembe: a második Advent idejében.   Ahogyan Keresztelő János volt Jézus első eljövetelének „útkészítője”, mint „Kiáltó szó a pusztában”!  úgy a mai időben élő nép fel kellene ismerje, hogy minden jel azt mutatja: Jézus hamarosan  másodszor eljön, nem mint kisgyermek, ha­nem mint Királyoknak Királya és Uraknak Ura. Figyeljük meg, hogy több mint kétezer évvel ezelőtt, nagyon kevesen -csak a pásztorok és a napkeleti bölcsek – kutatták a próféciákat, s várták a jelt, hogy a kis Jézus megszületett. Ma is csak igen kevesen hiszik el, amit Jézus megígért tanítványainak:  Ismét eljövök, és magamhoz viszlek titeket. Kevesen kuta­t­ják a próféciákat, amik,  mint jelek mutatják ma már, hogy milyen közel van az a dicső nap, mikor Ő  jön, s „minden szem meglátja Őt!” Kevesen készülnek, hogy öröm­mel üdvözölhessék: „Imé, a mi Istenünk, akit mi vár­tunk, örüljünk és örvendezzünk az Ő szaba­dításában,” s elvihesse őket, a már előre elkészített dicső mennyei otthonban.

            Miért is nevezték ki elődeink a Karácsonyt, a szere­tet ünnepének? Mióta ünnepli a legtöbb ember ezt a napot? Híres, s ma is élő vallástörténészünk Gecse Gusztáv a Vallástörténeti kislexikon 1983-as kia­dásában így írja: „Karácsony: a kereszténység egyik leg­nagyobb ünnepe, amelyen Jézus Krisztus születését, a második isteni személy megtestesülését ülik meg”.    .    Az evangélisták közül Lukács ír a Jézus születésével kapcsolatos időpontról:  „És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeírattassék. Akkor történt, mikor Siriában Szirénius volt a helytartó. Felméne pedig József is, hogy beírattassék Máriával. És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének nap­jai.” Pál apostol a Galatabeliekhez írt levélben ezt írja:” Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibo­csátotta Isten az ő Fiát, a ki asszonytól lett, a ki törvény alatt lett, Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.”(4, 4-5.)

         Gondolkodjunk el e vers által mondottakon, s fogadjuk el, hogy Isten  mindent tervszerűen végez. Jézus születése is „az időnek teljességekor” történt.  

              Maga az ünnep Rómában keletkezett 325 és 335 között. Célja az volt, hogy lezárja a Jézus Krisztussal kapcsolatos vitákat és népszerűsítse a liturgia eszközével a niceai zsinat határozatát, amely szerint Jézus Krisztus Isten is és ember is egy személyben. Az ünnep napjának megválasztása sok problémát okozott, mert ebben az időben számos egymásnak ellentmondó nézet uralkodott Jézus születésnapját illetőleg.

Így egyesek szerint május 20-án, mások szerint április 18-án vagy 19-én, ismét mások szerint novem­ber 25-én vagy január 6-án született Jézus. A választás mégis december 25-re esett, hogy ellensúlyozzák az e napon ünnepelt „Sol invictus” (legyőzhetetlen Nap) pogány ünnepét azzal, hogy bevezették Krisztusnak, a „Sol Salutisnak” (az üdvösség Napjának) ünnepét. Ezzel összefüggésben kapott új tartalmat Jézus születésének korábbi ünnepe, vízkereszt is                                                                                       Lássuk, mit olvashatunk a „Bibliai nevek és fogalmak” című könyvben a karácsonyról: „Jézus Krisztus születésének emlékünnepe. A protestáns egyházak és a római katolikusok a karácsonyt december 25-én, az ortodox egyházak január 6-án, az örmények január 19-én tartják A december 25-i megünnepléséről először Nagy Konstantin idejéből, Kr. u. 325. körüli időből van tudomásunk. Krisztus születésének pontos dátuma ismeretlen. Bibliai alapja nincs.”                                                                          .   . .   .. …          .   Karácsony előtt több napi- és képes újság is szokott e témával foglalkozni, s évek óta ilyen nyíltan ki is írják: Jézus nem ekkor született, és személy szerint én ennek igen örülök. És itt szeretnék még idézni a fenti könyvből: „A Biblia bizonyságot tesz Jézus preegzisztenciájáról (előzetes létéről), azaz hogy már emberré válása előtt Istennél volt. Minden Őbenne, Őáltala és Őreá nézve teremtetett. Már Mózes és az ószövetségi próféták is Őróla szóltak. Az ószövetségi korban, mint az Úr angyala jelent meg. Testté válásakor emberi természetet vett fel, hogy Istent ezáltal még tökéletesebben jelentse ki az embereknek és hogy az embereket megváltsa.”                                                                          ..                      Az Ószövetségben megígért Messiás akkor jött el, amikor eljött az idők teljessége. Isteni előrelátásban Isten előkészítette a megfelelő hátteret és feltételeket a Messiás megjelenéséhez és küldetése betöltéséhez. Láthatjuk például Isten kezét abban, miként használta fel Augustus császárt eszközül arra, hogy Jézus a próféták által megjövendölt helyen jöhessen a világra. A pásztorok és napkeleti bölcsek jelentik egyfelől a szegények és kicsinyek örömét, hogy láthatják a Megváltót, másfelől a pogányok vágyakozását, hogy részesek lehessenek Jézus emberré válásának áldá­saiban. Jézus nem volt egyszerűen Isten követe, mint az ószövetségi próféták, hanem Isten örök Fia, Aki emberi természetet vett fel, és mégis mentes maradt a bűn legkisebb foltjától. Személyében isteni és emberi természetet egyesített.                                                                                          S ha akik úgy ünneplik a Karácsonyt, mint Jézus születésének napját, vajon elgondolkoznak e földre jövetele célján? Azon a nagy lemondáson, alázaton, engedelmességen, a sok szenvedésen, amit a 33 év alatt földi életében átélt? Vajon gondolunk elégszer a cél beteljesedésén: hogy a bűntől megválthasson minden embert, - aki követi őt a szenvedések útján -? Sok erősítést adtak nekem mindig Pál apostol által írt szavak: „A ki (Jézus) mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.” Filipp 2,6-  Mitől űresitette meg magát: a mennyei otthontól. Mi volt a cél? A kereszthalál elszenvedése minden ember megváltásáért, azokért, akik viszont szeretik őt e földi életükben. Az igazi szeretet egy csodálatos érzés, s ezt a csodálatos érzést csak az Úr Jézus, ki értünk meghalt tudja adni nekünk. Ez a szeretet időálló, nem motiválja érdek. Nem számító, hanem igazi, mély, mely boldo­g­ságot ad annak, akiben ilyen szeretet él, s aki felé irányul szeretetünk.                Az örömünk alapja nem kimondottan Jézus születésének e napja volt, hanem az, aminek az év minden napján tudtunk örülni: hogy Jézus miérettünk is ott hagyta mennyei otthonát, miértünk is folyt drága szent vére, nekünk is megnyitotta a menny kapuját. Sokszor énekeltük  -  az év  bármely napján is -  otthon e szép éneket:

Betlehem csillaga                                      

Szerettem volna látni Betlehemnek csillagát,
Hozni Uram elé aranyat, tömjént és mírhát.

      K A R :
Szerettél volna ott lenni bölcsek seregében?
Oh, mondtad-e már: Jézusom, lakj az én szívemben? 

Drága kő az ilyen szent áldozat, s mint bet'lemi csillag ragyoghat,
Óh, mondtad-e már? Jézusom, lakj az én szívemben!                                                  

Szerettem volna menni én ama jászol felé,
S kitárni szívem örömét a Messiás  elé.             

Szerettem volna csókjaimmal elhalmozni Őt,
S köszöntni hála teljesen a nagy Üdvözítőt                  

            A szeretett tanítvány, János így mutatja be ezt a nagy szeretetet: „Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűne­inkért.” ( I.Ján. 4, 10.)                                                                                .  Ez volt Jézus földrejövetelének célja, s ha hús­vétkor elmélkedünk azon a nagy szenvedésen, kínon, hogy feláldozta magát, rádöbbenünk, hogy a cél megvalósult. Miért? Mert Ő nagyon szereti az általa megteremtett embert, azt az embert, aki hűtlenül elpártolt tőle az ősellenséghez. Az Ő szeretete előtt nem volt akadály, mert a szeretet mindenre képes.                        Embertársaink között milyen könnyű azt szeretni, aki minket is szeret. De ő azokat szerette és szereti, akik ellene vétettünk. S most vére által kéri, hogy viszontszeressük őt. Ugyancsak János apostol írja itt az 5,3 versében: „Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az Ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek.” Mikor nem nehéz az engedelmességünk Jézus iránt? Ha viszont szeretjük Őt. Hogy is mondotta maga Jézus:  „szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.” Miért lesznek kevesen a keskeny úton? Ismét az ő szavát idézem: Nem nagyobb a szolga az Ő uránál, ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd.” S Pál apostol így írja: „ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.” (Róma8 ,17.)                                           Ha igazán szeretni kívánjuk Jézust, úgy engedelmeskedve néki, mint ahogy példát adott  „a keresztfának haláláig”, - akkor mi sem várhatunk mást e földi életünkben. De várhatjuk, hogy mellette lehetünk egykor a dicső mennyei otthonban, melyet készít a keskeny úton Vele járóknak.

         A pásztorok kutatták a próféciákat, s figyelték a jeleket, melyek majd jelzik a Messiás megérkezését. A napkeleti bölcsek nem új isteneket kerestek, hanem kutatva az írásokat elindultak Jeruzsálembe, hogy megtiszteljék a zsidók királyának megjelenését, Heródes legnagyobb megdöbbenésére.

            Hiszem, hogy nekünk is ma a  legfontosabb fela­datunk, kutatni próféciákat, hogy megérthessük mit értett Péter apostol, mikor ezeket mondta: „tudjátok ezeket, és erősek vagytok a jelenvaló igazságban.” (II.Pét.1,12.) Mi ma a jelenvaló igazság? Hogy 1844 óta Adventi korszakban élünk, s legnagyobb örömünk, hogy az Úr Jézus dicsőséges második eljövetelére elkészülve, örömmel kiálthassuk, mikor meglátjuk a sok ezer angyaltól körülvéve: „Imhol a mi Istenünk, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk az ö szabadításában.”

       Az evangélium, - az örömüzenet-  igazi lényege a helyreállítás. Jézus földrejövetele  célja volt  hogy az Ő érettünk lévő  szeretete,  kereszthalála által, visszavegye az Ősellenség, a Lucifer- a fénylő hajnalcsilag, - a Sátán kezéből   az elveszett  embert, s a  földet is. Hiszen teremtéskor  a hatalmas Isten Ádámnak  és Évának mondta:   „Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be  a földet, és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csuszó-mászó  mindenféle állatokon.”  De  ősszüleink – Ádám és Éva -  ezt az uralmat átadták  neki.  Az emberiség az  ő szolgájává lett, de  a mi Istenünk gondoskodott arról a lehetőségről,  amely értékelése által az ember kiszabadulhat szolgaságából. Így  van írva a János ev. 3,16 versében: „Mert úgy szerette  Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta,   hogy valaki hiszen Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Lukács evangélista így ír ezzel kapcsolatban  a 19,10 versében:  „Mert azért jött  az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.”  Tehát  rajtunk  múlik,  hogy  e szolgaságból ki akarunk e szabadulni, vagy sem, hogy elhisszük-e hogy Jézus annyira szereti  az emberiséget, hogy  otthagyva a mennyei gyönyörű otthonát, trónját,  azért, hogy elvégezze a helyreállítás munkáját,  hogy az emberért váltságdíjat fizessen.  

            Vajon    a  „Szeretet ünnepe”  előtt  mi is  igyekszünk helyreállítani  az egész évben egymás ellen elkövetett dolgainkat, akár akaratlanul, akár akarva tettük  azt?   Mindez nagyon szép lenne, ha teljes  szívből tennénk  azt,  s  ezután igyekeznénk  az ilyen „bántásokat”  elkerülni.

            A  „szépítés”  házunkon belül és kívül  „fizikailag”  csak külső csillogás,  -  amit az első eső, vagy vihar  teljesen  tönkre is tehet.    A  sok fáradtsággal készített különleges étel-  és süteményeink  is mind-mind  percek alatt  eltünnek asztalunkról...  Mi marad csak meg a szeretet ünnepéről bennünk?   Az együtt töltött  szeretet-teljes  percek,   a rossz  dolgok  rendbetétele,  elfelejtése....  annyira,   hogy  többet ne kövessük el egymás ellen.  Ha jóleső szeretetteljes érzéssel   adtuk át, vagy vettük kezünkbe  a virágot, az ajándékot, amit kaptunk,  de ez is csak akkor ad majd tartós örömöt,  ha annak adását nem az    „egymás túl-licitálása, vagy a „kivagyiság” fütötte.,   hanem egy igazi, teljes szívből-lélekből  fakadó szeretet. 

              Teljes szívemből  kívánom,  hogy  igazi  isteni szeretettől  teljesen betöltött szívvel tudják ünnepelni  a   „SZERETET ÜNNEPÉT”,  de ez csak akkor lesz lehetséges, ha az év minden  hétköznapjain nem  ünnepelték,  hanem   GYAKOROLTÁK A SZERETETET.