Életed percei serényen peregnek,
Nem törődsz vele, száma tömérdek.
Mintha a tieid nem közte lennének,
Vársz egyre, remélve új eseményeket.
S egyszer csak gyermeked már nem gyermek,
Ne babusgass annyit anya, kérlek!
Pedig ehhez szoktam, kis kéz nyúlt felém,
Itt vagy anya? Gyere egy kicsit mellém.
Hol a cumim? a macim? A zsepim?
Rosszat álmodtam, dörög és villámlik,
Maradj itt, mert akkor, a rossz elmúlik.
Kérlek anya, babusgass egy kicsit!
Máskor iskolából haza jövet,
Panaszkodtál, fáj a torkod s a fejed,
Lázas szemeid bágyadtan néztek fel rám,
Ugye meggyógyulok Édesanyám?
Ha fogom a kezed, az engem gyógyít,
Kérlek anya, babusgass egy kicsit!
Kamaszkorod összekuszált perceiben,
Kételkedtél az anyai szeretetben.
Néha úgy gondoltad, örökbe fogadtalak,
Ugye ez nem igaz? Én a tied vagyok?!
Lested „igen” válaszom, mely felvidít,
Kérlek anya, babusgass egy kicsit!
Talán az érettségi napjára is emlékszel még,
Biztató szavakat papírra raktam ki eléd,
Végig a lépcsőn, hogy míg a földszintre érsz,
Nőjön benned titáni erő és „zseniális” ész,
Hatott a varázs, széles mosollyal közölted,
Megy ez nekem anya, ez ötös, az, négyes!
Mert én reggeltől őriztem vizsgáid perceit,
Szeretlek anya, szeretlek, míg élek!
Babusgass egy kicsit, kérlek!
S aztán, egy pár, nehéz éven át,
Felváltva jártad a főiskolát, Angliát.
De, tudtad, akár az élet, akár az iskola,
Eléd gátat emelő, leküzdendő vizsga,
Nincs emberi erő, ami téged megállít,
Gyere mellém egy kicsit, s bátoríts!
Anya kérlek, babusgass még egy kicsit!
Felnőttél, megalkottad egyéniséged,
Magasra ívelő szárnyaid nőttek,
Ne hagyd soha, hogy elgyengüljenek.
Szeld hát vele bátran, az élet egét,
Feléd tárulnak a babusgató kezek,……
Ne babusgass annyit, anya, kérlek!
Rendben, hát magam visszafogom,
Üres maradt, az egykor mozgalmas otthon.
A kezek megmaradtak, bár öregek,
De mindig készek babusgatni téged.
Megtörténhet, hogy rideg veled az élet,
Csak egyszer simogass még, anya, kérlek!
Pusztaszabolcs, 2005.03.05 Palocsay Erzsébet
AKINEK ANYJA VAN :
Oh gyermekek, akinek anyja van
Vígan dalolhat, élhet boldogan.
Áldva ejtse ki mindig a nevét,
És csókolja meg áldott jó kezét.
Ha felzokogsz szomorú éjjelen,
Ő rád hajol: miért sírsz gyermekem?
Könnyezik, ha könnyes a szemed,
S ha öröm ér Ő is örül veled.
De az árvára vajon ki vigyáz? ,
Ha téli estén üres lesz a ház,
És ha beteg, kis ágyánál ki van?
Ki kérdi tőle: Hol fáj kisfiam?
Kitől kérdezze, ha itt a tél
Édesanyám, ma mért nincs kenyér?
Ki marad velem itthon délután?
Ki varrja be, ha rongyos a ruhám?
Az árva vajon kinek kesereg?
Ma bántottak rossz utcagyerekek,
Bármit kérdez rá senki se felel.
Jaj Istenem: Anyám miért vitted el?
Oh gyermekek, akinek anyja van
Mindig dalolhat, élhet boldogan,
Áldva ejtse ki mindig a nevét,
És csókolja meg áldott jó kezét.
(Ismeretlen író )
MAI GYERMEK HÁLÁJA
Balog Miklós
Mi csak a mesékből tudjuk, mi a szükség,
Mert a valóságban sosem éheztünk még.
Ruhánk, cipőnk mindig volt, amennyi kellett,
Sosem fagyoskodtunk hideg kályha mellett.
De jó, hogy ez így van! Legyen hála érte
Korunknak, mely a jót ránk ily bőven mérte!
Mégis akkor lennénk igazán hálásak,
Ha sosem éreznénk magunkat árváknak.
Szüleinktől csak ezt halljuk, mi gyerekek:
„megint nem érünk rá játszani veletek,
mert pénzt kell keresnünk autóra, lakásra,
új bútorra, tengerparti utazásra,
no meg játékokra, meséskönyvekre!”
Elhisszük, hogy jó ez, szükség van minderre.
Mégis jobban tudnánk örülni mi annak,
Amikor szüleink nekünk i d ő t adnak.
Időt az övékből, és türelmet hozzánk,
Jobb ez nekünk, mintha a pénzüket hozzák.
Akkor lennénk tehát igazán hálásak,
Ha ilyen alapja lehetne hálánknak.
Jobban felfigyelnénk akkor az Istenre,
Akinek Jézusban ránk is volt ideje.
Jobban hinnénk akkor, hogy nagy jövő vár ránk,
S mindezért akkor lesz igazi a hálánk..
………………………
SZERESD A GYERMEKET
Móra Ferenc verse
Szeresd a gyermeket! A sivatag hegyen,
Hol villámok közt vala az Úr jelen,
E legszentebb parancs nincs kőtáblára írva –
Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon
Arany betűkkel ezt az örök Igalom
Az emberszívbe írta.
Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,
A csillagok közé ő még el-elsuhan
S kitárja vidoran a mennyek ajtaját,
Hiába könyveid, hiába lángeszed,
Az isten titkait ki nem kémlelheted,
Csak gyermeklelken át.
Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,
Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,
Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,
Bimbónyi kis keze áldással van tele,
S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,
Ha víg kacaja zendül?
Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,
Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,
Ártatlan kis szívét az öröm megteli
S köszönetét, akár az esti fuvalom,
Mely félve játszadozz a harmatos gallyon,
Oly halkan rebegi.
Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,
Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
S míg te a gyermekek könnyét törölgeted,
Egy láthatatlan kéz a csillagok felett
Letörli vétkeid !
. ……………………………
A kisfiú története
Volt egyszer egy kisfiú, akinek igen nehéz természete volt. Az apja adott neki egy zacskó szöget, hogy mindannyiszor, amikor elveszíti a türelmét, vagy veszekszik valakivel, üssön be egy szöget az udvar végében lévő kerítésbe.
Az első napon 37 szöget ütött a fiú a kerítésbe. A elkövetkezendő
hetek során megtanult uralkodni magán, és a kerítésbe beütött szögek száma, napról napra csökkent: felfedezte, hogy sokkal könnyebb uralkodni magán, mint a szögeket beütni a kerítésbe.
Végül elérkezett az a nap, amikor a fiú, egyetlen szöget sem ütött be a kerítés fájába. Ekkor megkereste az apját, és elmesélte neki, hogy ma egyetlen szöget sem kellett a kerítésbe ütnie.
Ekkor az apja, azt mondta neki, hogy minden nap, amikor megőrzi a nyugalmát, és nem kerül veszekedésbe senkivel sem, húzzon ki egy szöget a kerítésből. A napok teltek, amikor egy nap a fiú közölte apjával, hogy már egy szög sincs a kerítésben..
Az apa elkísérte a fiát a kerítéshez, és így szólt: „Édes fiam, te igen becsületre méltóan viselkedtél, de nézd csak meg mennyi lyuk van ezen a kerítésen!
Ez már sosem lesz olyan, mint azelőtt. Amikor összeveszel valakivel, és amikor egy gonosz dolgot mondasz neki, ugyanolyan sérüléseket hagysz benne, mint ezek itt a kerítésen.
Belemárthatsz egy kést egy emberbe, majd kihúzhatod azt, de a seb örökre ott marad. Mindegy hányszor is kérsz bocsánatot, a sérülés ott marad. A szavakkal okozott seb is olyan, mint egy fizikai seb.
!!
Tiszteld saját magad,
Tisztelj másokat,
Tartsd a hátad a
cselekedeteidért!!
A FALU SZÉLÉN.......
A falu szélén áll egy kis ház,
Reá az Úrnak szeme vigyáz,
/:Nékem e hajlék kedves tanyám,
Ott lakik régen Édesanyám :/
Pacsirta kérlek, ha arra jársz,
S e kedves háznál kicsit megállsz,
/:Zörgesd meg lágyan az ablakát,
És zengd el szíved legszebb dalát:/
S Te égen fénylő arany sugár,
Ha jó Acsánykám ablakot tár,
/:Ragyogd be végig a kis szobát,
És csókold százszor a homlokát.:/
S h a sötét éjjel hosszú nagyon,
S a hajnal késik az ablakon,
/:Sok milljó csillag ragyogjatok,
És jó Anyámra vigyázzatok:/
Lassanként rája alkony borul,
Kihalt porára sír domborul,
/:Üres lesz nékem a kis szobám,.
Ha nem lesz többé Édesanyám:/
….........
Sok szeretettel: Feketéné Bokor Katalin
2010. május