Gyógyult gyógyító

 

Pusztaszabolcson él egy hatvanhét éves asszony, aki­nek az utazása úgy kezdődött, hogy más országban fogant, mint ahol megszületett. Egy édesanya, a hetedik gyerekét, Bokor Katalint a méhében hozta át Erdélyből Magyarországra. Hogy ez mennyire befolyásolta sorsát, ma nem tudható, az viszont tény, hogy ő, aki ma fitoterapeutaként betegeket segít a gyógyuláshoz, önnön gyógyulásért Brazíliáig is képes volt elmenni

 GYEREKKOR 

A falu főutcájának egyik takaros házán tábla hirdeti, hogy tanácsra, segítségre szomjas embereket várnak a falak mögött. Az asszony, aki kezelési tanácsokat ad, önmagát gyógyította meg elsőként.

 - A szüleim Mezőberényben telepedtek le. Negyvenegy decemberében megszülettem, nem sokkal azután apámat elhurcolták, bebörtönözték a vallása miatt. Erről persze én semmit nem tudtam. Eszmélésem idején életképtelen, beteges, csenevész gyerek voltam. Másfél évesen a sorozatos megfázások, az áthűlés, a fertőzések és a rossz körülmények miatt csonttébécém lett. Negyvenhárom nyarán már operáltak, kivettek egy darab málló csontot a combomból. Nehezen éltünk. Anyám mégsem panaszkodott soha, nem emlegette apámat, nem beszélt a miértekről. Azt viszont kicsiként magamba szívtam, hogy a hétnek van egy napja, amikor nincs munka, csak ima, lelki feltöltődés és pihenés van. Amikor apám hazatért, én ötévesen azt kérdeztem anyukámtól: „Ki ez a bácsi?" - kezdi valahol nagyon régen, az emlékek homályában.

Katalin az iskolás évekre úgy emlékszik, sok volt a konfliktus, mert anyja szombaton nem engedte iskolába a gyerekeit. Húst nem ettek, ezt is a vallásunk tiltja, tehát született vegetáriánus. - A nyolc osztály befejezése után gyors- és gépírást tanultam. Remekül ment, ügyes, fogékony voltam, annak ellenére, hogy sokat betegesked­tem. Aztán egy nap országos versenyre akartak küldeni, azt mondták: jó lesz a Parlamentbe, a Kádár mellé. De a verseny szombaton volt, s én nemet mondtam. Még a bizonyítványomat sem akarták kiadni - nevet -, hát elmentem parasztnak, földet művelni a téeszbe. Két évvel később kiemeltek, a bérszámfejtésre kerültem, attól kezdve irodában dolgoztam. Közben a fiatal éveimet végigkísérte a csontbetegség.

EGYEDÜL, BETEGEN

Katalin hatvannyolcban viszszaesik. Kakasszékre viszik, a tébécések kórházába. Ismét megműtik, és nem biztatják, inkább nem mondanak neki semmit. Ezzel egy időben más tünetei is jelentkeznek, állandóan fejfájás gyötri. - Egyedülálló, fiatal, beteges nő voltam, aki az orvosokat járta. Házasságra, gyerekre nem gondoltam, nem akartam továbbadni a bajom. Telket vettem, házépítésbe fogtam, gondoltam, az új környezet segít. Pusztaszabolcson telepedtem le, a bátyám segítségével belevágtam az építkezésbe, és titkárnőként dolgoztam. A hetvenes elveket végigkínlód­tam, épült a ház. nekem fájt a fejem, rendszeresen elájul­tam, elvesztettem az eszméletemet. Visszamentem a régi orvosomhoz. Kivizsgáltak, majd közölték: agydaganat, műteni kell! Nem egveztem bele, átkértem magam az Amerikai útra. az Idegsebészetre, s ez volt a szerencsém. Kiderül, hogy súlyos érszűkület, aminek a kialakulásában szerepe volt a csontjaimra kapott rengeteg kalciumnak. Mindeközben Katalint a ki-kiújuló betegség folyamatosan megkínozta. A háza elkészült, de a csontjai fájtak, s benne egy dolog munkálkodott: megszabadulni a kórtól. Itthon úgy érezte, nincs segítség, egy doktornő a szemébe mondta: „Maga megbénul, és meg is némul!" Amikor leszázalékol­ták, azt mondták neki, olyan az állapota, hogy sem szellemi, sem fizikai munkára nem lesz alkalmas többé. - Apám húga Brazíliába emigrált, neki mondták, hogy Sao Paulóban él egy világhírű professzor, aki talán tudna segíteni. S ahogy ezt meghallottam, attól kezdve egy célom volt, kijutni. Nyolcvanhat őszén megérkeztem Sao Paolóba, de akkor már tudtam - mivel a röntgenjeim alapján a profesz-szor elmondta -, műthetetlen vagyok. Javasoltak egy ter­mészetgyógyász kórházat, a Hospitál Naturista Oasis Paranaenst, Curitibától 15 kilométerre, és én mentem, hittem, bíztam. A hat hónap kórházi tartózkodás alatt megtanultam, hogyan lehet még egészségesebben táplálkozni, mikor, mennyit és hogyan kell mozogni. Az ismereteim bővültek, a gyógyteák, a gyógynövények számos fajtáját megismertem, hogy mi mire hat. Megtudtam, mi az a skótzuhany, miért fontos a hideg- és a melegvíz váltogatá­sa, hogy mit jelent, mit használ az, ha az embert hideg agyagba pakolják. Itthon, amikor Hévízen kezeltek, az iszap meleg volt, soha nem hallottam hogy a beteg testrészre hideg anyagot pakolnak. Bíztam, hittem, bár bevallom, olykor megfordult a fejemben, megfázhatom, máskor kételyek fogalmazódtak meg bennem. Végül az ottani orvosoknak lett igazuk, szépen javult az állapotom. Bokor Katalin a féléves kezelés után,1989 decemberében hazatért, ekkor jelent meg első könyve a táplálkozásról. A látványos javulás azonban nem hagyta nyugodni, hát gondolt egy nagyot, 1992-ben újra útnak indult, de most mint tanuló kereste föl a kórházat. Tehette, mert nem volt férje, nem kellett gyerekeket ellátnia, szinglinek számított, bár ezt a szót akkoriban még nem igen használták. - Újra elutaztam, hogy bővítsem az ismereteimet, hogy elhozzam, amit a braziloktól tanulhatok. Részt vettem egy hathetes intenzív kurzuson, megtanultam az íriszdiagnosztikát, más tanfolyamokon azt tanultam, hogyan kell alkal­mazni a pakolásokat, a gyógynövényeket. Megértettem, hogy ott más elvek alapján segítik a betegeket.

SEGÍTŐKÉNT

Ülünk a parányi irodában, ahova betegek, hozzátartozók, aggódó anyák érkeznek. Katalin az életéről mesél, közben folyamatosan csöng a telefonja, s hogy ne zavarjam, tíz megjelent könyvét lapozgatom. Táplálékod legyen gyógyítód, Biokozmetika, Befőzés cukor nélkül.

 Gyermekvárás Gyermekáldás.              

A szeretet mint gyógyító erő, Életrecep­tek, ételreceptek, és a többi, van, amelyik három kiadást is megért. Könyvekbe merülök, de hallom a kérdezőket, a kérőket, a könyörgőket, akik végső elkeseredésükben fordulnak az asszonyhoz. O senkit nem áltat, senkinek nem ígér gyógyulást. - Meghallgatom az embereket, táplálkozási és béltisztítási tanácsot adok, ismertetek egy módszert, de nem gyógyítok. Mindenki maga dönt arról, hogy mit valósít meg a hallottakból, mindenki a maga orvosa. Az emberi test legnagyobb kártevője, betegítője a mértéktelen evés. Ha a hozzám fordulóknak diétáról, mértékletességről,  a belek totális kiürítéséről és kitakarításáról beszélek, nem értenek. Kevesen hiszik el, hogy a betegségük mögött a méreganyagok állnak, hogy a gyógyulás első lépése ezek kiürítése. Ha azt mondom, több zöldség, gyümölcs, és napi kétszeri, maximum háromszori étkezés, továbbá három liter folyadék bevitele szükséges, megrémülnek. Aki fél lábbal a sírban van, az is alkudozni kezd, hadd egyen egy kis húst, hadd igyon kevesebbet. A brazilok terápiája alapján degeneratív ízületi vagy reumás bántalmak esetén, daganatos betegségekben tilos húst, tojást, tejterméket fogyasztani, ezek átmenetileg vagy véglegesen olajos magvakkal pótolhatóak. Ezt is kevesen fogadják el, nem értem, miért nincs önfegyelmük? - méltatlankodik Katalin, akit az ország minden részéről, külföldről is sokan keresnek, aki tartott már előadást számtalan hazai kór­házban, Szlovákiában, Horvát­országban, Erdélyben, sőt még a tengeren túl is, aki ötkor kel, tízkor fekszik, és akiről senki nem hinné, hogy egykoron a végét járta, akinek az életéért, az egészségért huszonöt éve egy lyukas garast sem adtak volna.

 BOLDOG ASSZONYKÉNT

Bokor Katalin azt mondja, ő meggyógyult, nincs gyógyszer a házában, huszonegy éve nem vett be egy szemet sem. Az ő gyógyszerei a teái, a biozöldségei, a maga termelte gyümölcsökből készült kompótok, a maga dagasztotta kenyér, a magvak. És ami ennél is több, a lelki béke, a megnyugvás, elfogadás, meditálás tudománya, a napi hálaadás, az órákért a percekért, mindenért. És minden túlzás nélkül mondható, Bokor Katalinnak van miért hálálkodni, mert nem csupán ő gyógyult meg, hanem tucatnyi ember érzi úgy, rajtuk is segített. A Vasműben élte hétköznapjait az a dunaújvárosi férfi, aki az ötvenes évei végén megöz­vegyült. Hatvan fölött megbetegedett. Emelkedett a cukra, a vérnyomása, végül elromlott a motor, előjegyezték szívműtétre. Fekete Ferenc, a várakozás idején, gondolt egy nagyot, bejelentette gyerekeinek, többé nem eszik húst, egészséges életre tér, hátha segít. A fia legyintett, ám a lánya, aki laboros, kétségbe esett, nem helyeselte legyengült apja döntését, aki akkoriban jó, ha hatvan métert tudott sétálni. Fekete azonban hajthatatlan volt, keverte a müzlit, ette a zöldeket, gabonákat főzött. Járta az országot, előadásokat hallgatón:, és minden, általa ismert természetgyógyászati módszert kipróbált. Egy bevásárlás alkalmával, a fitotéka pultján meglátta Bokor Kata­lin névjegyét. Bejelentkezett, tanácsot kért, és a fitoterapeuta tanácsait követve élt, étkezett. A cukra lassan ren­deződött, a vérnyomása normalizálódott, és a szívműtét is okafogyottá vált.

-   Műtét helyett esküvő lett. Én pedig elmondhatom, hogy az életemben két dolgot nem bántam meg - ragyog Katalin. - Az egyik, hogy hatvanegy éves koromig nem mentem férjhez, a másik hogy hatvanegy éves koromban férjhez mentem. Láttam, éreztem, hogy jó ember. És megérintett a szerelem! Engem, aki addig férfit nem ismertem - néz férjére, szerelmesen, hosszan átöleli, aztán megmutatják a spájzot, az együtt befőzött egészséges étkeket, elém tesznek egy őszt idéző, sűrű oportó mustot, biosüteményt, amiből kicsordul a mézes dió, a meggy. Mesélnek a dunaújvárosi unokákról, napi menüről, tornáról, lelket erősítő gondolatokról, közös imáról, a sok házkörüli teendőről. Mesélnek, és érezni, mindenre, ami körülveszi őket, a tettekre, a gondolatokra a sóhajokra áldást hintenek.

-   Már tudom, mit szúrtam el! - súgja a búcsúnál Fekete Ferenc. - Ma már tudom, mi betegített meg. Nem lélegeztem helyesen, nem ittam elég folyadékot, és rendszertelenül éltem, összevissza étkeztem, dolgoztam. Szerencsém volt. Nekem időben sikerült fordítani a sorsomon. Sikerült, mert akartam, mert segített Katalin, aki tudja mit jelent a gyógyulás, a gyógyítás.

Árvai Magdolna