A szeretet- gyógyszer
Sok éve gyógyíthatatlan betegként úgy adtak
ki a gyulai kórházból az édesanyámnak, hogy egy-két napom lehet hátra, vigyen
haza. A diagnózis: csont-tbc, amit persze nem tudtak gyógyítani. A háború alatt
ezek a betegek mind elmentek, Balogh főorvos szerint én csak azért maradtam
életben, mert a szüleim vegetáriánusok voltak. Szerencsém volt. Húst nem ettem,
a vérem állítólag olyan tiszta volt, hogy szabályszerűen kidolgozta a
betegséget.
Ez ma már tudományosan is igazolható?
Igen, ha ezt minden orvos elfogadná. De
gondoljunk csak bele: a vérünk mindig abból képződik, amit eszünk. Az
előadásaimon sokszor elmondom, hogy a komputernek, autónak, mindennek van egy
rendszere. Hát akkor hogy gondoljuk azt, hogy éppen a testünknek nincsen? A
képlet egyszerű: oda kell figyelni arra, hogy mikor és mennyit eszünk.
Rohanunk, kapkodunk és ez nem igazán
kedvez az egészséges életmódnak, a természetes terápiáknak.
A modern kor elkényeztet bennünket az
automata gépekkel, csodamasinákkal, miközben nem vesszük észre, hogy magunkkal
is törődni kell. Nem hiszek ebben a rohanásban.
Bokor Katalin tényleg nem hisz benne.
Több mint húsz éve gyógyszert sem szed. Mindent a sütőben készít el, így a
barna kenyeret is ott süti. Nyáron gyümölcsöt aszal, vendégeit dió- vagy
szójatejjel kínálja. Tapasztalatait több könyvben összegezte. A Táplálékod
legyen a gyógyítód! című kötete a harmadik kiadást is megérte és több százezren
elolvasták. Persze a könyvkiadás már egy külön történet. Szorgalom és
iszonyatos kitartás kellett minden kötetnyi kézirat előkészítéséhez és
megírásához, a nyomdai munkák megszervezéséhez.
Ültem Hévízen a kórházban és belesajdult a
szívem, hogy a többiek jól érzik magukat, nevetgélnek, engem meg még álmomból
is felkeltett a fájdalom - meséli. - Soha nem hittem, hogy valaha én is megérem
a jó közérzetet, nincs bajom. Tizennyolc évvel ezelőtt rokonaim biztatására
mentem Brazíliába, csípő-csontműtétre. Az ortopéd sebész a csípőmben
betokosodott tbc-gócok miatt nem vállalta a műtétet, viszont egy ottani,
természetgyógyászati klinikán különleges dolgokat tapasztaltam.
Nem kínzott fájdalom, kitűnően éreztem magam.
Lefordítottam egy, a brazil kórház által kiadott könyvet, majd az újabb
kiadásokban tapasztalataimmal is bővítettem. Gyógyulásom történetén keresztül
próbáltam hitet adni minden beteg embernek, s ugyanezt teszem, amikor meghívnak
egy-egy ismeretterjesztő előadásra, író-olvasó találkozóra.
Nemrég látott napvilágot a
depresszióról szóló könyve. Miért éppen ezt a témát választotta?
Néhány éve meghívtak Pestre, egy családi találkozóra, ahol az egyik, innen
elszármazott és ma Amerikában élő rokon megjegyezte, hogy még nem találkozott
ilyen jó kedélyű, megelégedett emberrel, mint én. Ő csak úgy ismerte a
magyarokat, mint akik mindig panaszkodnak, elkeserednek, világfájdalmukról
beszélnek. Sokan úgy gondolják, hogy a "kerítésen kívül minden
zöldebb", de az már nem foglalkoztatja őket, hogy mindez milyen áron. A
hozzám fordulókon keresztül sok család életébe akarva-akaratlanul is
beleláttam. Az amúgy is "megrémített" betegek jelentős része magára
marad a bajával, és végső kétségbeesésében keres valamilyen kapaszkodót. A harmadik
okként arra kerestem a választ, hogy a reménytelenségből mi vezet a
depresszióig, s az emberek mit kezdenek vele hit nélkül?
Voltaképpen mi a depresszió? Mikor
beszélünk kóros de presszióról?
A depresszió a szomorúság mély formája; követhet közelmúltbeli veszteséget vagy
szomorú eseményt, de erőssége aránytalan az eseményhez képest. Kóros
depresszióról akkor beszélünk, amikor tünetei hetekig eltartanak. Ilyen tünetek
az általános ingerlékenység, a sírógörcsök, letargia, öngyűlölet,
étvágytalanság, állandó fáradtság? stb. A gyógyszerek mellékhatásaként is
felléphet. Nem mindegy, hogy táplálékunk, vagy italunk idegerősítőül szolgál,
vagy épp ellenkezőleg: rombolja idegrendszerünket.
A ma embere rohan, hajlamos fenekestől
felfordítani a világot, dühöng, ha valami nem sikerül. Ezzel együtt nagyon sok
a magányos ember. Miért?
Régen az élet három fontos szakaszát így jelölték meg: születés, házasság,
halál. Ez már csak a múlté. A "könnyű" társválasztások, az
egy-éjszakás kalandok teljesen lerombolták ezt a szent intézményt, ezzel együtt
pedig a szeretet olyan arany-láncai, mint gyermek-szülő vagy a férj-feleség
kapcsolat - meggyengültek, vagy teljesen elszakadtak. Az együttes
beszélgetések, séták, kirándulások, bevásárlások, az a biztos tudat, hogy
valahova tartozunk, ahol szeretnek is, sekély alapokon áll.
Ha már a családokban sincs meg az az
őszinte szeretet, bizalom, összetartozási vágy - legyünk őszinték, legtöbb
helyen nincs -, akkor hogy tud megbízni az ember egy kívül álló embertársában?
Egy alkalommal vizsgáltam egy fiatalasszonyt a rendelőmben, s mikor férje
valamiért kiment a kocsihoz, gyorsan odasúgta: "Kati néni tessék mondani a
férjemnek, hogy mikor este hazajön, beszélgessen velem. A pár hónapos
csecsemőmmel még nem tudok beszélgetni, egész nap otthon vagyok."
Négyszemközt kérdőre fogtam a férjet: "Hogy telnek az estéitek? Ha
hazamész a munkából, szoktál beszélgetni a feleségeddel, foglalkozol a
kisbabával?" A férj nagy, meresztett szemekkel rám nézett s
visszakérdezett: "Kati néni, miről beszélgessek vele, hiszen én a
szüleimet sem láttam soha sem beszélgetni..." Sokszor elmondom: nézd meg,
hogy párod mit kapott otthon, s csak azt várd el tőle. Csak azt tudja az ember
tovább adni, amivel maga is rendelkezik.
Az anyukák feladata, hivatása a legszentebb hivatás a földön. Kérdés, vajon értékelik-e ezt a magasztos hivatást? Életet adnak, világra hoznak egy új emberkét, akit nemcsak meleg ruhába kell öltöztetni - lelki takaróra is szüksége van. Minél többet beszélgessünk vele, hiszen a szavak a lélek "közlekedési" eszközei.
- A betegség tanít is bennünket,
- írja egyik könyvében. Ha így van, milyen tanulságai lehetnek ennek?
A betegség Isten halk szava, vagy hangos kiáltása, érdemes rajta elgondolkodni. Megalázkodásra, imádkozni tanít, valamint arra, hogy másokat is megértsünk, kérjünk, és az orvos mellett nézzünk egy kicsit befelé. Fontos az értékek felismerése, egy új cél megvalósítása, - a hazafelé készülődés. Hosszú évtizedeken át beteg voltam, mégsem zúgolódtam soha. Nem kértem számon a szüleimtől, hogy miért pont én kerültem tolókocsiba? Hiszem Pál apostol szavait: "Akik Istent szeretik, minden javukra van..." Sokszor a kórházban mondtam társaimnak: ez az én életem, s a jó Isten ehhez ad erőt nap mint nap.
Kinek lehet hasznos ez a könyv?
Mindazoknak, akik szeretnék, hogy boldog gyermek, férj, szülő, vagy nagyszülő
vegye körül őket... "Aki azért él, hogy mást boldoggá tegyen, csak az
érdemli meg, hogy boldog legyen." Mindenkinek, aki tanulni akarja az
otthon melegének elősegítését, a szeretet és öröm gyakorlását. Főként az
anyukáknak, hiszen nagyrészt rajtuk múlik a meghitt, békés otthon kialakítása.
Hasznos lehet a kötet némi önvizsgálatra is, az embereknek ki kell tudni
mondani, min változtatnának legszívesebben az életükben és ezt meg is merjék
tenni.
Bokor Katalin boldog ember. Maga körül megteremtette azt a harmóniát, amire valaha is vágyott. Hitet adott végsőkig elkeseredett embereknek, olyan édesanyáknak, akik gyógyulásuk után gyermeket szültek és ma hozzá hasonlóan kiegyensúlyozott életet élnek. A kívülállónak talán furcsa, hogy évtizedekig élt egyedül és élete alkonyán találta meg a párját. Férjhez ment, akitől egyből gyerekeket és unokákat is kapott. Bevallottan sokáig nem akart senkit sem terhelni a betegségével, azután pedig elrepültek felette az évek. Tudja azonban, hogy érdemes volt várnia, hiszen életével csak szolgált: másoknak segített a gyógyulásban, a hitkeresésben.