Bemutatkozás
Könyveim
Árak és engedmények
Család-barát magazin
Gyógyultak történetei
Lelki táplálékok


A szeretet- gyógyszer

 

Volt olyan rákos betege, akinek a szemét daganat miatt kivették. Több súlyosan műtött pácienst kezelt, akinek méhét, fél tüdejét eltávolították. Sok szülő végső elkeseredésében fordult, Bokor Katalinhoz a Pusztaszabolcson élő fitoterapeutához és a gyógyulás reményében vitte el hozzá gyermekét. És a csoda - ha idővel is, de - megtörtént. Katalin terápiáinak, javasolt gyógymódjainak köszönhetően sokan ugyanott folytatják életüket, mint betegségük előtt. Újabb könyve, sorban a hetedik nemrégiben látott napvilágot, A szeretet, mint gyógyító erő címmel.

 


Sok éve gyógyíthatatlan betegként úgy adtak ki a gyulai kórházból az édesanyámnak, hogy egy-két napom lehet hátra, vigyen haza. A diagnózis: csont-tbc, amit persze nem tudtak gyógyítani. A háború alatt ezek a betegek mind elmentek, Balogh főorvos szerint én csak azért maradtam életben, mert a szüleim vegetáriánusok voltak. Szerencsém volt. Húst nem ettem, a vérem állítólag olyan tiszta volt, hogy szabályszerűen kidolgozta a betegséget.


Ez ma már tudományosan is igazolható? 

Igen, ha ezt minden orvos elfogadná. De gondoljunk csak bele: a vérünk mindig abból képződik, amit eszünk. Az előadásaimon sokszor elmondom, hogy a komputernek, autónak, mindennek van egy rendszere. Hát akkor hogy gondoljuk azt, hogy éppen a testünknek nincsen? A képlet egyszerű: oda kell figyelni arra, hogy mikor és mennyit eszünk. 

Rohanunk, kapkodunk és ez nem igazán kedvez az egészséges életmódnak, a természetes terápiáknak. 

A modern kor elkényeztet bennünket az automata gépekkel, csodamasinákkal, miközben nem vesszük észre, hogy magunkkal is törődni kell. Nem hiszek ebben a rohanásban.


Bokor Katalin tényleg nem hisz benne. Több mint húsz éve gyógyszert sem szed. Mindent a sütőben készít el, így a barna kenyeret is ott süti. Nyáron gyümölcsöt aszal, vendégeit dió- vagy szójatejjel kínálja. Tapasztalatait több könyvben összegezte. A Táplálékod legyen a gyógyítód! című kötete a harmadik kiadást is megérte és több százezren elolvasták. Persze a könyvkiadás már egy külön történet. Szorgalom és iszonyatos kitartás kellett minden kötetnyi kézirat előkészítéséhez és megírásához, a nyomdai munkák megszervezéséhez. 

Ültem Hévízen a kórházban és belesajdult a szívem, hogy a többiek jól érzik magukat, nevetgélnek, engem meg még álmomból is felkeltett a fájdalom - meséli. - Soha nem hittem, hogy valaha én is megérem a jó közérzetet, nincs bajom. Tizennyolc évvel ezelőtt rokonaim biztatására mentem Brazíliába, csípő-csontműtétre. Az ortopéd sebész a csípőmben betokosodott tbc-gócok miatt nem vállalta a műtétet, viszont egy ottani, természetgyógyászati klinikán különleges dolgokat tapasztaltam. 

Nem kínzott fájdalom, kitűnően éreztem magam. Lefordítottam egy, a brazil kórház által kiadott könyvet, majd az újabb kiadásokban tapasztalataimmal is bővítettem. Gyógyulásom történetén keresztül próbáltam hitet adni minden beteg embernek, s ugyanezt teszem, amikor meghívnak egy-egy ismeretterjesztő előadásra, író-olvasó találkozóra.


Nemrég látott napvilágot a depresszióról szóló könyve. Miért éppen ezt a témát választotta? 
Néhány éve meghívtak Pestre, egy családi találkozóra, ahol az egyik, innen elszármazott és ma Amerikában élő rokon megjegyezte, hogy még nem találkozott ilyen jó kedélyű, megelégedett emberrel, mint én. Ő csak úgy ismerte a magyarokat, mint akik mindig panaszkodnak, elkeserednek, világfájdalmukról beszélnek. Sokan úgy gondolják, hogy a "kerítésen kívül minden zöldebb", de az már nem foglalkoztatja őket, hogy mindez milyen áron. A hozzám fordulókon keresztül sok család életébe akarva-akaratlanul is beleláttam. Az amúgy is "megrémített" betegek jelentős része magára marad a bajával, és végső kétségbeesésében keres valamilyen kapaszkodót. A harmadik okként arra kerestem a választ, hogy a reménytelenségből mi vezet a depresszióig, s az emberek mit kezdenek vele hit nélkül?


Voltaképpen mi a depresszió? Mikor beszélünk kóros de presszióról? 
A depresszió a szomorúság mély formája; követhet közelmúltbeli veszteséget vagy szomorú eseményt, de erőssége aránytalan az eseményhez képest. Kóros depresszióról akkor beszélünk, amikor tünetei hetekig eltartanak. Ilyen tünetek az általános ingerlékenység, a sírógörcsök, letargia, öngyűlölet, étvágytalanság, állandó fáradtság? stb. A gyógyszerek mellékhatásaként is felléphet. Nem mindegy, hogy táplálékunk, vagy italunk idegerősítőül szolgál, vagy épp ellenkezőleg: rombolja idegrendszerünket.


A ma embere rohan, hajlamos fenekestől felfordítani a világot, dühöng, ha valami nem sikerül. Ezzel együtt nagyon sok a magányos ember. Miért? 
Régen az élet három fontos szakaszát így jelölték meg: születés, házasság, halál. Ez már csak a múlté. A "könnyű" társválasztások, az egy-éjszakás kalandok teljesen lerombolták ezt a szent intézményt, ezzel együtt pedig a szeretet olyan arany-láncai, mint gyermek-szülő vagy a férj-feleség kapcsolat - meggyengültek, vagy teljesen elszakadtak. Az együttes beszélgetések, séták, kirándulások, bevásárlások, az a biztos tudat, hogy valahova tartozunk, ahol szeretnek is, sekély alapokon áll.


Ha már a családokban sincs meg az az őszinte szeretet, bizalom, összetartozási vágy - legyünk őszinték, legtöbb helyen nincs -, akkor hogy tud megbízni az ember egy kívül álló embertársában?
Egy alkalommal vizsgáltam egy fiatalasszonyt a rendelőmben, s mikor férje valamiért kiment a kocsihoz, gyorsan odasúgta: "Kati néni tessék mondani a férjemnek, hogy mikor este hazajön, beszélgessen velem. A pár hónapos csecsemőmmel még nem tudok beszélgetni, egész nap otthon vagyok." Négyszemközt kérdőre fogtam a férjet: "Hogy telnek az estéitek? Ha hazamész a munkából, szoktál beszélgetni a feleségeddel, foglalkozol a kisbabával?" A férj nagy, meresztett szemekkel rám nézett s visszakérdezett: "Kati néni, miről beszélgessek vele, hiszen én a szüleimet sem láttam soha sem beszélgetni..." Sokszor elmondom: nézd meg, hogy párod mit kapott otthon, s csak azt várd el tőle. Csak azt tudja az ember tovább adni, amivel maga is rendelkezik.

 Az anyukák feladata, hivatása a legszentebb hivatás a földön. Kérdés, vajon értékelik-e ezt a magasztos hivatást? Életet adnak, világra hoznak egy új emberkét, akit nemcsak meleg ruhába kell öltöztetni - lelki takaróra is szüksége van. Minél többet beszélgessünk vele, hiszen a szavak a lélek "közlekedési" eszközei.

  • A betegség tanít is bennünket, - írja egyik könyvében. Ha így van, milyen tanulságai lehetnek ennek? 
    A betegség Isten halk szava, vagy hangos kiáltása, érdemes rajta elgondolkodni. Megalázkodásra, imádkozni tanít, valamint arra, hogy másokat is megértsünk, kérjünk, és az orvos mellett nézzünk egy kicsit befelé. Fontos az értékek felismerése, egy új cél megvalósítása, - a hazafelé készülődés. Hosszú évtizedeken át beteg voltam, mégsem zúgolódtam soha. Nem kértem számon a szüleimtől, hogy miért pont én kerültem tolókocsiba? Hiszem Pál apostol szavait: "Akik Istent szeretik, minden javukra van..." Sokszor a kórházban mondtam társaimnak: ez az én életem, s a jó Isten ehhez ad erőt nap mint nap.


Kinek lehet hasznos ez a könyv? 
Mindazoknak, akik szeretnék, hogy boldog gyermek, férj, szülő, vagy nagyszülő vegye körül őket... "Aki azért él, hogy mást boldoggá tegyen, csak az érdemli meg, hogy boldog legyen." Mindenkinek, aki tanulni akarja az otthon melegének elősegítését, a szeretet és öröm gyakorlását. Főként az anyukáknak, hiszen nagyrészt rajtuk múlik a meghitt, békés otthon kialakítása. Hasznos lehet a kötet némi önvizsgálatra is, az embereknek ki kell tudni mondani, min változtatnának legszívesebben az életükben és ezt meg is merjék tenni.

Bokor Katalin boldog ember. Maga körül megteremtette azt a harmóniát, amire valaha is vágyott. Hitet adott végsőkig elkeseredett embereknek, olyan édesanyáknak, akik gyógyulásuk után gyermeket szültek és ma hozzá hasonlóan kiegyensúlyozott életet élnek. A kívülállónak talán furcsa, hogy évtizedekig élt egyedül és élete alkonyán találta meg a párját. Férjhez ment, akitől egyből gyerekeket és unokákat is kapott. Bevallottan sokáig nem akart senkit sem terhelni a betegségével, azután pedig elrepültek felette az évek. Tudja azonban, hogy érdemes volt várnia, hiszen életével csak szolgált: másoknak segített a gyógyulásban, a hitkeresésben.