Bemutatkozás
Könyveim
Árak és engedmények
Család-barát magazin
Gyógyultak történetei
Lelki táplálékok


Hol a boldogság mostanában? Ismered a belső boldogság meleg érzését?

A választ megtaláljuk: barátságos meleg szobában. Ezt most naponta megtapasztalhatjuk, hiszen majd minden nap esik a hó, hideg van, s a kemény lapátolás után nagyon jó érzés, ha a meleg szobában pihenhetünk.

Ilyen egyszerűen lehet válaszolni a második kérdésre is? Mit jelent a belső boldogság? A Lelked boldogságát, a belső öröm érzését- amit igazán szavakkal nem is lehet kifejezni. De ez az érzés, nagyon sok lelki erőt ad, amivel az illető oly sok mindent el tud viselni, amit sokan nem értenek meg. Hiszem, hogy minden embernek szüksége van legalábbis minimális módon naponta átélnie a belső boldogságot, mert ezáltal tudja elkerülni messziről a depressziónak még az árnyékát is. Mert ha valakinek- ebben a hosszú téli estékben is- van egy kicsi igazi öröme is, már azzal le tudja foglalni „gondolatait”, tud változatos célokat lefektetni, s annak eléréséért való küzdelmében nem lesz ideje búskomoran összeomlani soha: Ne féljünk a próbáktól, a küzdelmektől, mert ha ezek nincsenek, nem lehet igazi tapasztalatod, igazi boldogságod. A saját- átélt- tapasztalatod által lesz igazi boldogságod.

Úgy érzem legnagyobb próbám mégis az elmúlt év november 9-én ért- bár nem váratlanul: Mi volt ez? Férjem délután rosszul lett, szíve nagyon gyorsan vert, sehogy sem akarta, hogy orvost hívjak, de később beleegyezésével telefonon kerestem Kovácsai doktor urat. Ő rögtön mondta, hívjak mentőt, ne hogy késő legyen, mint a reggel egy fiatalabb embernél. Elvitték Dunaújvárosba, egy kedves barátnőm vitt el utána, de az orvosnő mondta nekem, Pestre kell küldje, hogy egy hálót tegyenek be azonnal a koszorúérbe, s nemsokára másik mentő vitte is a kardiológiára. Az éjszaka nagy részét imában töltöttem, kértem a drága Jézusomat, legyen állandóan mellette, hogy minden jó legyen. 10-én reggel a korai vonattal mentem hozzá, s mondja, nem tették be a hálót, mert komolyabb műtétre van szüksége, ércserére, amit ma meg is fognak csinálni, s már kezdődtek az előkészületek. Majd folytatta: Pestig egyszer megállt a szívműködése, s újraélesztést végeztek rajta. Az éjjel tizenegy óra lett volna öt perc múlva, mikor adták az első injekciót-folytatta a kedves Párom, s elkezdték a szívér-katéterezést, s az orvos csak mondja magában: Nem értem, nem értem, hogy élt ez az ember eddig, s odahívott egy másik orvos társát, s neki is mondta: Nézd milyenek az erei, hogy élt ez az ember ezekkel az erekkel eddig? Este fél hat után tudtam beszélni a műtétet végző orvossal, s mondta, hogy három napig élet-halál között van, mivel a műtétet infarktus alatt végezték, s ilyet még soha nem csináltak. Igen sok vérhígítót kellett adjanak, s nem tudják, hogy nem fog-e olyan helyen elvérezni, amit nem vesznek észre. Szemembe szöktek könnyeim, amit rögtön észrevett, s azt mondta: Ön ne keseredjen el, ez egy nagyon régi dolog, csoda, hogy eddig így élt. Nagyon fájt, hogy egy pillanatra sem engedték, hogy megnézzem. Megengedte, hogy én vigyek neki Vegan táplálékot, két napig csak turmixoltat, majd ezután darabosat is. Másnap megint mentem, majd megengedték, hogy pár percre bemenjek hozzá. Miért írtam, hogy nem volt váratlan? Senki nem tudta, hogy én a hat évet úgy éltem le a férjem mellet, hogyha egy órát már nem láttam, mentem és néztem, hol van, hogy van. Tudtam, hogy kilencvenkilencben két infarktusa volt, hogy hasonló szívműtétre volt előjegyezve, s megígérve neki, hogy majd behívják, ami nem tudom miért, de elmaradt. Természetgyógyászati előadásokra kezdett járni, s mielőtt hozzám jött volna, mint beteg- már elhagyra a hús-étkezést, s igyekezett nagyon egészségesen élni. Majd az én tanácsomra még jobban odafigyelt a táplálkozására, s a jó Isten segítségével, - a különböző fürdők és pakolások által megtapasztalhattuk, hogy tíz- azaz TÍZ év halasztást nyertünk a műtétig. 12-én este már a doktor úr mosolyogva mondta nekem: „Reményen felül gyógyul a férje.” 13-án már saját lábán ment ki a wc-re, 16-án már az összes „csövektől” megszabadították, s most már a sétálás is sokkal jobban ment. 20-án még nagyobb örömmel mentem hozzá, mivel a Doktor úr megengedte,hogy én is mehetek vele a mentőbe le Balatonfüredre, ahol három hetes utókezelést kapott. Itt először a diétás nővérrel tudtam beszélni, aki megígérte, hogy meg fogja kapni a Vegan táplálékot. Egy hét múlva tudtam csak beszélni a főorvos úrral, akinek a második mondata az volt: „Nagyon bölcsen tálálkozik a Fekete úr!” Mielőtt bekerült Pestre a férjem, nem volt vérszegény, de most- mivel minden szívműtét sok vért veszít,- mondta a főorvos úr,- vérszegény, de nem kap erre gyógyszert, mert ezt: „Önök a táplálkozással rendbe hozzák”.

Kérte, hogy mozogjon, dolgozzon, porszívózzon stb. – ha nem akarom, hogy visszaessen ebbe a betegségbe. Igazán odafigyeltek a táplálkozására, de én is gyakran mentem be hozzá, vittem sok gyümölcsöt, zöldséget, saját készítésű süteményeket, ételt. Öröm volt látni, mikor már járta a lépcsőket, s a Balaton vízében úszkáló vadkacsákat, vadlibákat, sirályokat, hattyúkat etette.

December 9-én mentem érte, a doktornő, aki a zárójelentést átadta, mondta: Nagy csoda, hogy férje ezzel a szívvel eddig bírta, s hogy átélte ezt a harmadik infarktust. A jó Isten nagyon szeret minket, mondtam a doktornőnek, s Ő meghosszabította életét. Hogy is olvassuk E. G. White: Nagy Orvos Lábnyomán c. könyvében: „Az orvos igyekszik az életet megőrizni, míg Krisztus az életet adja.”

Szeretném itt szó szerint idézni a balatonfüredi zárójelentésben foglalt étkezési tanácsokat: „Intézeti tartózkodása alatt 2200 kcal tartalmú, húsmentes, könnyű vegyes étrendet biztosítottunk számra. A szívbarát táplálkozási szokások másodlagos prevencióban betöltött szerepéről felvilágosítást kapott. Otthonában javasolt napi 4-5-szöri kis érkezésekből álló étkezési ritmus kialakítása. Ajánlott a magas zsírtartalmú állati eredetű élelmiszerek (pl.  zsíros tej, zsíros sajtok, vaj) kerülése, a zöldségfélék, gyümölcsök naponta többszöri, lehetőleg nyers formában történő étrendbe iktatása, ill. a teljes kiőrlésű lisztekből készült pékáruk választása. Az ételkészítési technológiák közül részesítse előnyben a főzést, párolást, teflonban sütést, valamint a habarást a rántás, illetve a bő zsiradékban sütéssel szemben. A szívbarát étrend alapjainak elsajátítására csoportos tanácsadás keretein belül lehetősége volt. A „szívbetegek étrendje” című alapprogram mellett az emelt szintű diétás képzésen is részt vett.”

Kérem, gondolkozzanak el ezen, még ilyet én itthon nem láttam.

Hogy értékelni tud a jó Isten – vagy bárki segítségét- alázatra van szükséged. Hogy megköszönjed megint, csak alázatra van szükséged. S ha ezt meg tudod tenni, te vagy a legboldogabb emberek egyike s sok gonddal-bajjal- szomorúsággel teli világban. Mindenkinek szívből tudom írni, mert szívből teszem ezt, hogy naponta gyakorolja magát ebben, s meglátja mennyi örömöt fog érezni szívében. A belső lelki boldogság, minden földi-fizikai dolognál többet ér. Felmérhetetlen az értéke.

Köszönet illeti mindazokat, akik velem éreztek, akik imádkoztak férjem gyógyulásáért, akik segítettek.

Köszönjük jó Istenünknek, hogy mindig velünk van.

Feketéné Bokor Katalin