Bemutatkozás
Könyveim
Árak és engedmények
Család-barát magazin
Gyógyultak történetei
Lelki táplálékok


Elérkezett az advent ideje

Közeleg az év utolsó hónapja, itt van az advent ideje, a hit, a megbékélés, a szeretet ünnepe. Mennyien gondolták át már komolyan, hogy mit is jelent az „advent” szó?

Gecse Gusztáv: „Vallástörténeti kislexikon” c. könyve 8. oldalán ezt írja az adventtel kapcsolatban:

Advent: (az adventus= eljövetel latin szóból) a katolikus egyházi év része, a karácsony ünnepkör bevezetése. Első nyomai az V. században már fellelhetők, általánosan a VI. században terjedt el, mai formájában VII. Gergely pápa (1073-1085) rögzítette. Advent- ma szent András apostol ünnepéhez (nov. 30) legközelebb eső vasárnap kezdődik és december 24-ig tart. Liturgikus szövegei részben az Ótestamentum messiásváró hangulatát igyekszik fölkelteni részben pedig Jézus Krisztus második- világvégi eljövetelére utalnak. Advent- a különleges Mária-kultusz ideje is. Erre utal a december 8-i szeplőtlen fogantatás ünnepe (lásd Mária dogmák) és a sok helyütt minden hajnalban Mária tiszteletre elmondott „Rorate-mise”. Adventhez számos népszokás is kapcsolódik. Így nálunk is ismert a „szent család szálláskeresése” (a karácsonyt megelőző kilenc egymást követő napon házról- házra viszik a szent család képét és előtte ájtatosságot tartanak) és az „advent koszorú” (egy felfüggesztett, fenyőágakból font koszorú, négy gyertyája közül advent minden vasárnapján egyet-egyet megnyújtanak, miközben szent éneket énekelnek.)

Tulajdonképpen mire is készül mindenki? Ugyanebben a könyvben a 139. oldalán ezt írja a fenti író: „A kereszténység legnagyobb ünnepére, amelyen Jézus Krisztus születését, a második isteni személy megtestesülését ülik meg. Az ünnep Rómában keletkezett 325 és 335 között. Célja az volt, hogy lezárja a Jézus Krisztussal kapcsolatos vitákat és népszerűsítse a liturgia eszközével a niceai zsinat határozatát, amely szerint Jézus Krisztus Isten is és ember is egy személyben.”

Egy kicsit álljunk meg itt, s figyeljük meg, hogyan is várták Jézust, mikor, mint második isteni személy lejött érettünk a földre: Olvassuk el Lukács ev. 2, 8-11. „Valának pedig pásztorok azon a vidéken, a kik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett. És ímé az Úrnak angyala hozzájok jőve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének. És monda az angyal nékik: ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen; Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.”

Máté evangélistánál másik történetet olvashatunk a 2. részben: „Ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki. Heródes király egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell Krisztusnak megszületnie? Azok pedig mondának néki: a júdeai Betlehemben, mert így írta vala meg a próféta.” (Mik. 5, 2-4.)

Ha összevetjük a mai népek karácsonyra való előkészületét azzal az idővel, kicsit meglepődünk.

Heródesnek tudakozódnia kellet, hogy hol fog megszületni Jézus? E. G. White: Jézus élete c. könyvében ezt olvashatjuk: „A mennyei küldöttek megdöbbenve szemlélték annak a népnek a közömbösségét, amelyet Isten azért hívott el, hogy a szent igazság világosságát eljutassa a világhoz. A templomban napról-napra elvégezték az Isten Bárányára mutató reggeli és esti áldozatokat, de még ott sem készültek fogadására… Ha Izrael vezetői hívek maradnak megbízatásukhoz, akkor részük lehetett volna abban az örömben, hogy hirdethetik Jézus születését. De így mellőzte őket a menny.” (30.old.)

Mi lehetet annak az oka, hogy az Angyalok a pásztoroknak adták meg az örömhírt: olvassuk tovább a 31. oldalon:

„Azokon a mezőkön, amelyeken a gyermek Dávid legeltette nyáját, még mindig őrködtek pásztorok az éjszakában. Csendes óráikban a megígért Messiásról beszélgettek, és imádkoztak, hogy jöjjön el a Király Dávid trónjára.”

Honnan tudták a napkeleti bölcsek, hogy megszületett a zsidók királya? Feleletet kapunk rá ugyancsak a Jézus élete 41. oldalán: „Nagyobb világosság után vágyakoztak, és ezért a héber írásokhoz fordultak…A bölcsek örömmel ébredtek rá, hogy a Messiás eljövetele közel van, és az egész földet betölt9 majd Isten dicsőségének ismerete…A 4.Mózes 24, 17-ben olvasták: „Csillag származik Jákóbból és királyi pálca támad Izraelből.” A bölcsek örömmel köszöntötték a mennyei igazság fényét. A föld legdrágább ajándékait hozták el annak, akiben megáldatnak a föld minden nemzetségei. Minden pihenő alatt kutatták a próféciákat; és egyre mélyebben meg voltak győződve, hogy Isten vezeti őket. Meggyorsították lépteiket, hiszen bizonyosak voltak abban, hogy mindenki a Messiás születésnek örömhíréről beszél. Amint szent városba értek, a templom felé vették útjukat. Csodálkoztak, amikor senkit sem találtak, aki valamit is tudott volna az újszülött királyról. Kérdéseik nem örömöt, hanem félelemmel vegyes meglepetést, sőt megvetést keltettek.” (42.o.)

Elgondolkozhatunk azon is, hogy az advent, mint ünnep, Jézus mennybemenetele után több mint 1000 évvel lett „rögzítve”. S amint Gecse Gusztáv írja: „Jézus Krisztus második, világvégi eljövetelére utalnak.”

Igen, most- az András napi utáni négy vasárnap alatt nagy a vásárlási láz, hogy szeretteinket megajándékozzuk a szeretet ünnepén, és sok ajtón lehet látni az „adventi koszorút” kifüggesztve, de vajon ejtünk-e szót is arról, hogy Jézus Krisztus másodszor is el fog jönni? Ha úgy kutatnánk a Szent Bibliát, mint a napkeleti bölcsek és a pásztorok, - egészen biztosan találnánk olyan jövendöléseket, melyek mutatják annak a jelét, hogy most már közel van az ő dicsőséges második eljövetele! Hadd soroljak fel egy párat Jézus szavaiból, a Máté evangéliuma 24, 5. versétől:

-           Mert sokan jönnek majd az én nevemben, a kik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek.

-           - Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről

-           -Nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.

-           Sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek.

-           A gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.

Azonképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt.(33.)

Fent olvashattuk: advent- eljövetelt jelent. Igen, teljes szívemből hiszem, hogy minden prófécia teljesedésben van, amikről édesapám hatvan évvel ezelőtt, mint jövőbeni beteljesedésről beszélt, most mondhatjuk, hogy be vannak teljesedve. Mi tehát a feladatunk? Ne legyünk közömbösek az ő szeretettel való hívására, hanem térjünk meg Ő hozzá, készüljünk örömmel az Ő eljövetelére, hogy elvihessen bennünket abba a dicső országba, melyet készített részünkre. Pál apostol e hazáról ezt írja: „A miket szem nem látott, fül nem halott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek.” (1. Korinthus 2,9.)

Örüljünk ez adventi időszakban, tegyük ki a koszorúkat, ha ez szívünknek jól esik, de közben őszinte szívvel kérdezzük meg a drága Jézus Krisztust,mint a törvénytudó tette annak idején: „Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem? Ő pedig monda annak: A törvényben, mint van megírva? Mint olvasod? Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat. Monda pedig annak, Jól feleltél, ezt cselekedd, és élsz.” (Lukács 10, 25-28)

János apostol a Jelenések könyvében így nevezi ezeket: „Boldogok, a kik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.” Jel. 22, 14.

Ennek a boldogságnak az elérésére ösztönzők mindenkit nagy szeretettel: Feketéné Bokor Katalin