Bemutatkozás
Könyveim
Árak és engedmények
Család-barát magazin
Gyógyultak történetei
Lelki táplálékok


Daganatos beteg vagyok II.

Daganatos beteg vagyok II.

Van segítség? Vagy kimondottan: Készüljek a halálra!?

 

[A 2004/10 SZÁMBAN MEGJELENT CIKK FOLYTATÁSA] Megállapították, hogy az alfa-tokoferol szedése alatt tapasztalt hatás már az elején megszűnt.

Hol van a hiba? Különbség van a mesterséges úton bejuttatott és a természetes táplálékkal bejutó béta-karotin között. Az utóbbi répa, sütőtök, paprika stb. - csak hatvan százalék béta-karotin molekulát tartalmaz, negyven száza lék pedig egyéb rokon vegyület.

Így a mesterségesen bejuttatott százszázalékos béta-karotin meg változtatta a szervezet természetes karotin-összetételét, a karotinok biológiai hatása pedig igazoltan eltérő. Ezért nem biztos, hogy jót tesz az egészségnek, aki kontroll nélkül veszi a különböző táplálék-kiegészítőket, és azoktól remél védelmet vagy gyógyulást. (Demokrata 2003/36.)

 

Ezért nem javasolják élelmiszer-adalékok és táplálék-kiegészítők külön történő szedését rákmegelőző céllal, mert nem igazolódott be hatásosságuk, sőt egyesek - nagyadagban - fokozzák, például dohányosoknál a tüdőrák kialakulásának kockázatát.

Egyéb vizsgálatok is azt mutatták, hogy a friss zöldség-gyümölcs fogyasztók körében ritkábban fordul elő rákmegbetegedés; ez ma is elfogadott álláspont.

Vagyis oda lyukadunk ki, hogy a változatos táplálkozással, nyers zöldségekkel és gyü­mölcsökkel hozzájutunk mindazon alapanyagokhoz, amelyek a daganatképződést is megakadályozhatják.

A reklámoknak nem kell okvetlenül hinni, mert mindig akadnak szakemberek, akik bizonyos előnyökért kiállítják a "hatásos" bizonyítványt a nyerészkedő élelmiszer- és gyógyszergyáraknak.

 

Nézzünk egy kicsit a kezelésekre a Nagy Egészségkönyvből:

"Műtét, sugárterápia, kemoterápia, hormonkezelés, immunterápia, kombinált kezelés, pszichológiai kísérlet.

Műtét: A műtéti beavatkozásnál az egészséges szövetek széles peremterületét is el kell távolítani a tumorral, nehogy visszamaradjon valami a mikroszkopikus kicsinységű leága­zásokból.

Sugárterápia: Oxigén-dús szövet érzékenyebben reagál a sugárzásra, mint a gyenge vérellátású. De minden tumorszövetben vannak oxigénszegény sejtek. Ez az oka annak, hogy a tumor a sugárkezelés után először visszafejlődik, aztán újra növekedni tud. A tumor rákos szövetének egy része egyáltalán nem reagál a sugárkezelésre. A sugárzás gyógyító eljárás, melynek hatása - részben a mellékhatások is - gyakran csak hetek, esetleg hónapok múlva jelentkezik.

 

Kemoterápia: Nincs olyan gyógyszer, amely csak a rákos sejteket pusztítaná el, és az egészséges sejtekre nem lenne hatással. A rák elleni szerek (citosztatikumok) sejtmérgek. Minden gyorsan osztódó sejt fejlődését fékezik. Ezért megtámadják a vérképző rendszert, a nyálkahártyákat, a csírasejteket és a szőrsejteket.

A rákgyógyszereket infúzió, injekció, tabletta, drazsé, ivóléoldat és bőrráknál kenőcs formájában lehet alkalmazni. Mellékhatásai: rosszullét és hányás, hajhullás, nyálkahártya-gyulladás, fertőzések, vérzések.

Hormonkezelés: Általában petefészekráknál és prosztataráknál alkalmazzák. Az erélyesebb kemoterápiával szemben a hormonterápia mellett kevesebb mellékhatás várható az egész testben.

Immunterápia: Évek óta lázasan keresik az immunrendszer erősítésének lehetőségét, mivel a rákos sejtekké átalakult sejtek száma olyan gyorsan növekszik, hogy az immunrendszer nem tud velük lépést tartani.

Az interferon, amit hatalmas anyagi áldozattal fejlesztették ki, örömmámort okozott és már babérkoszorúval ünnepelték, amikor jött a kijózanodás. (Hogy az író itt mit ért, azt én nem tudom, szó szerint idéztem, folytatás nincs.)

Kombinált kezelés: Bizonyos rákfajtáknál ésszerű különböző eljárásokat kombinálni. Így pl. a műtét, a sugárzás és a sejtosztódást gátló szerek (citosztatikumok) kombinációja...

Pszichológiai kísérlet (lelki segítség): A vizsgálatok bebizonyították, hogy azok a rákbetegek, akik igénybe veszik a lelki segítségadást, kevésbé szenvednek a gyógyszeres kezeléstől és a félelemérzéstől, magasabb életszintet érnek el, sőt a gyógyulási lehetőségek is fo­kozódnak. A legjobb, ha ez a lelki támogatás már a diagnózis közlésekor megkezdődik.

Az orvosok is alkalmaznak fagyöngykészítményeket (iscador) a rákbetegek utókezelésénél, habár még nagyarányú tanulmányozással sem tudták bebizonyítani a tumor elleni hatását.

A jövőt illetően a betegnek nem mondhat semmi biztosat. Feleljen a beteg kérdéseire a jövőt illetően úgy, hogy válaszai reményt sugalljanak, de ne tegyen soha olyan ígéretet, amelyért nem tud helytállni. "

S egy régi orvosi könyvből szeretnék még idézni: Dr. Tompa Anna: Lázadó sejtek

"A citosztatikus kezelés mellékhatásaként, a listán szereplő gyógyszerek alkalmazását követően másodlagos daganatok alakulhatnak ki, amelyek főleg a vérképzőrendszert támadják meg ... "

"Természetesen a sugárkezelésnek is vannak mellékhatásai. Elkerülhetetlen ugyanis, hogy a daganatot körülvevő ép szövetek bizonyos mértékig ne károsodjanak. Nem ritkán az érintett szervek közbelében másodlagos daganatok alakulhatnak ki. .. "

Kedves Pusztaszabolcsiak: csak orvosi könyvekből, újságcikkekből idéztem eddig, semmi saját véleményt nem írtam. Kérem, gondolkozzanak el ezeken a dolgokon! Nem jobb lenne egy "életmódváltást" tenni, mielőtt valaki azt mondaná: Önnek daganata van?!

1993. április 8-án a TVl műsorába voltam hivatalos a Szabadság térre. Ezt a fenti Tompa Annától vett idézetet két professzornak mutattam és mondtam. Most már nem tudom, hogy volt annyi lelki erőm hozzá, s most sem tudom eldönteni, hogy nem ártok-e magamnak, hogy ezt itt leírom, de sajnálom a szenvedő embereket, bárki legyen az. Tizenöt éve tapasztalom a hozzám forduló betegek nagy részénél: különböző kezelések után másik szerven jelentkezett a "tumor".

Nem vagyok csodadoktor, még a Nagy Egészségkönyvben is benne van, hogy sokan hangoztatják: "hittel minden legyőzhető!" Igaz, de egy feltétellel: Isten mindent megtesz értünk, de semmit sem helyettünk!

Nekünk értelmet adott, hogy eldöntsük, miként becsüljük értelmi, lelki és fizikai szervezetünket, mennyire fogadjuk el az általa adott egyszerű gyógymódokat...

Videokazettán meg tudok mutatni egy pár rákos beteget, akik évekkel ezelőtt hozzám fordultak pl.:

Diagnózis: Óriássejtes csontsarcomametastasisa. Tüdő-áttétdaganat, bal alsó lábszár leamputálás, pajzsmirigydaganat.) Ez a férfi 2000. április 30-án volt nálam, 2001. májusában volt a Fókusz műsorban, biztos vagyok benne, hogy ma is jól van, mert az elmúlt héten volt nálam Debrecenből egy kórházi nővér, mint beteg, s e férfi lánya küldte hozzám. Négy és fél éve fájdalom nélkül él, mint átté­tes rákos.

Ez az ember hat hónapig feküdt naponta a hideg agyagpakolásban, s csinálta a különböző fürdőket, betartja az étkezési tanácsokat stb.!

Nem használ gyógyszert, és nem engedte magát sem sugarazni, sem kemoterápiai kezelésekkel kezelni.

De Hála a jó Istennek, még az orvosa is biztatta, hogy tegye, amit én leírtam neki.

Márciusban az Alföldről felhívott egy vastagbélrákos volt betegem: "Katalin, köszönöm a jó Istennek, hogy élek, s Önnek. Négy és fél éve voltam magánál először, s most is jól vagyok." Ennek az asszonynak nagyon rossz családi háttere van, s mégis tudja vé­gezni a dolgát, most már öt év után is. "

[A FOLYTATÁS KÖVETKEZŐ SZÁMUNKBAN OLVASHATÓ]

Feketéné Bokor Katali