Bemutatkozás
Könyveim
Árak és engedmények
Család-barát magazin
Gyógyultak történetei
Lelki táplálékok


A csontritkulásról

A csontritkulásról

Több mint egy év telt el azóta, hogy olvashatták természetgyógyászattal kapcsolatos cikkemet a Magyar Életben 1986 decemberében. Sokukkal személyesen is megismerkedhettem a 10. Magyar Találkozón Adelaideben, majd előadásaimon Sydneyben, Melbourneben, Brisbaneben és a Gold Coaston. Nem tudom, mit jelentettek Önöknek-igaz, sokan köszönték a jótanácsaimat-de nekem életre szóló élményt jelentettek a találkozások. Nem felejtettel el azt sem, hogy a „Táplálékod legyen gyógyítód” című könyvemről azt mondták, hogy jó lenne, ha angolul is megjelenne, mert családtagjaik, barátaik körében nagy iránta az érdeklődés. Magyarországra való hazatértem után egy fordítót kerestem, akinek egészségügyi ismeretei is vannak és meg is találtam az egyetemen tanító természetgyógyász orvosnő kollégám lányának személyében. Elkezdődhetett a nagy munka…Tavaly, a június 5-7-én megrendezett Nemzetközi Természetgyógyászati Kongresszuson a csontritkulásról tartott előadást. Még előtte könyvbe foglaltam e gyakori betegséggel kapcsolatos tapasztalataimat, s e könyvet most Ausztráliába is elhoztam. A könyv orvosilag lektorálva van, mint a többi is.

Sajnos igaz, hogy a csontritkulás (osteoporosis) világszerte népbetegség, de meggyőződésem, hogy megelőzhető és gyógyítható is! E kis könyvben érdekes felvilágosítást kap arról, hogy a táplálkozásnak milyen szerepe van a csontsűrűség kialakulásában, kezdve a terhes anya helyes táplálkozásától. 1994-ben írta Dr. Oláh Andor orvos-természetgyógyász: „…a tizenéves fiataloknál gerincferdülés jelentkezik… az igazi ok az, hogy a gerinc nem elég szilárd, pedig ebben a korban illene, hogy szilárd legyen.”

1992-ben láttam Sao Paulóban dr. Sang Lee és dr. Kime videokazettáját az egészséges életmóddal kapcsolatban, ahol azt mondta: „Nem az a kérdés, hogy mennyi kálciumot fogyasztasz, hanem hogyan használja fel a szervezeted, amit megettél. Hogy kellő szilárdságú csontozatunk legyen, szükséges tudnunk, hogy azt a fehérje tartalmú alapállományban lerakodó kálcium-sók biztosítják. Ha az alapállomány felépítése és összetétele bármilyen okból megváltozik, a mészsók kioldódnak és a széklet, illetve vizelet útján távoznak a szervezetből.” S ebben legbűnösebb a napi többletfehérje fogyasztása. Dr. Kime ezt mondja: „Mikor a többletfehérjék a vesén keresztül átszűrődnek, mindig visznek magukkal magnéziumot, káliumot, kálciumot és más ásványi sókat.”

A kis könyvben táblázatokat talál a kálcium-fehérje helyes arányáról, s a kálcium-fehérje helyes arányáról, s a kálcium-foszfor helyes arányáról. A helyes napozás, torna, a jó levegő, a kellő belső lelki nyugalom mind-mind szükséges, hogy a csontozatunk jó állapotban legyen. Egészséges kálcium-pótlásra alkalmas receptek is vannak a könyvben, de vannak hydroterápiák stb. képekben is. A „Táplálékod legyen gyógyítód” című könyvem pedig most már angolul is kapható „Let Nourishment Be Your Healer” címen.

Örülök, hogy személyesen találkozhattam azokkal, akik mostani előadásaimra eljöttek, lassan mennem kell haza. Mindenkinek jó egészséges és erőt kívánok, s mindenkit szeretettel üdvözlök. A jó Isten áldása, szeretete, békessége legyen minden napjukra. A könyvek után érdeklődni lehet a következő telefonszámokon: Sydney (02)4576-3419 John Ciris, Melbourne(03)9366-1394 Szabó István.

Bokor Katalin