Orvos, gyógyítsd meg magad!

ORVOS, GYÓGYÍTSD MEG MAGAD!

Mondja a régi magyar közmondás, amit bizonyára többen ismernek. Úgy gondolom, hogy mindenki az egészséggel-betegséggel foglalkozók közül meg van próbálva ezzel a mondással, s történik olyasmi az életében, mikor ezt szó szerint számon kérik tőle.

Fél évvel ezelőtt olvashatták cikkemet a Magyar Élet május 1-i számában a csontritkulásról, s különböző helyeken személyesen is találkozhattunk egészségügyi előadásaimon. Örülök, hogy sok Ausztráliában élő magyart megismerhettem, akiknek sikerült befészkelniük magukat a szívembe.

Lassan fél éve, hogy hazaérkeztem, s folytatom szép és nehéz munkámat, s örülök, ha betegeim visszajelzik: Katalin, meggyógyultam. Májusban hazaérkezve, június 20-tól előadássorozatot tartottam Marosvásárhelyen a kultúrpalotában. Hálás vagyok a jó Istennek, hogy megadta ezt az alkalmat nekem. Július 4-én egy gyermektáborban tartotta előadást. A nem megfelelő szállás és a gyerekek nyüzsgése is elfáraszthatott, mert másnap hazafelé tartva autóbalesetet szenvedtem. Eszméletemet azonnal elvesztettem, így semmiről sem tudok. Jobb sarokcsont törésem, többszörös orrcsont törésem, koponyaalapi törésem volt, az agyvíz szépen csordogált lefelé az orromon. Nyolc napot töltöttem a székesfehérvári kórházban, s bár kértem, hogy levehető gipszet tegyenek a lábamra, a főorvos úr ebbe nem egyezett bele.

Természetes betegeim, akik velem akartak konzultálni betegségükkel kapcsolatban, továbbra is felkerestek lakásomon, s én gipszelt lábbal fogadtam őket, s írtam legújabb kis könyvemet felpolcolt lábbal, „Gyógyíthatatlan? A mozgás betegségei” címmel. (Saját történetem nincs benne.)

Még januárban felkértek az augusztus 20-tól tartandó Nemzetközi Természetgyógyászati Kongresszuson egy előadásra, s szerettem volna, ha könyvem erre az időpontra elkészül. A hozzám forduló betegektől tudtam meg, hogy sok kórházban nem gipszelnek mindent, s ezért telefonon kértem az engem kezelő adjunktust, hogy vágja fel a gipszet, hogy én is kezelhessem magamat. Beleegyezett, augusztus 6-án megtörtént a vályú-vágás a gipszen. Ezután naponta agyagpakolást és fürdő kezeléseket adtam jobb sarkamnak, s egy jó hét múlva kértem az adjunktus urat, röntgenezze meg a lábamat, mert szeretnék a kongresszuson, ha mankóval is, de saját lábamon járni.

Nem mondhatom, hogy örült a kérésemnek, sőt azt ajánlotta, hogy mondjam le az előadásomat, de ha mindenáron akarom, menjek be röntgenre. Augusztus 17-én be is vitettem magam, s az első szava az volt: de jól mozgatja a lábfejét! Mikor a röntgen eredményét visszavittem, az adjunktus úr egészen el volt ámulva, s rögtön odahozatta a baleseti röntgenfelvételt is. Mutatta nekem,hogy a balesetnél keresztül tört csont teljesen be van gyógyulva, meszesedve. Kért, mondjam el, mit csináltam, mert ilyen ő még 25 éves pályafutása alatt nem látott. Az engem kísérő hölgy mindezt végighallgatta, mert ő is nagy természetgyógyász-barát. Elmondtam a napi agyagpakolást, fürdőt, s hogy naponta diótej volt az elmaradhatatlan italom. Literszámra hordták már a kórházba is barátaim a diótejet. Ezenkívül semmit nem szedtem, nem ettem húst, semmiféle tejterméket és tojást sem, és semmiféle természetes módon előállított gyógyszereket sem. Az adjunktus úr kiírta részemre a két mankó utána botot is, s mondta, hogy most még két mankóval járjak, de nyugodtan ráléphetek a jobb sarkamra is. A sarokcsont törés után hat héttel mentem a kongresszusra, megtartottam az előadásomat, s közben elmondtam, mi történt velem, a jó Isten segítségével csodálatos gyógyulásomat. Előadásom után a kongresszust vezető doktornő azt mondta: - Katalinnak ez a balesete szinte időzítve volt erre a kongresszusra, hogy mi is megtapasztaljuk, milyen jók, hasznosak, gyógyító hatásúak az általa tanított gyógymódok. Én orvos vagyok, de még én sem láttam ilyet, hogy valaki sarokcsont töréssel hat hét után így tudjon járni.

Már balesetem másnapján mondták az orvosok: kitűnő a vérképem, minden vegetáriánus ételt ehetek, semmiféle hiány nincs a véremben azért, mert soha életemben nem ettem húst, s már több éve teljesen tejtermék nélkül élek. Mármint állati tejtermék nélkül, mert minden nap készítek magamnak dióból, mandulából, szójából finom tejet, amit mézzel édesítek, s zabból, rozsból készült kávéval felváltva, s tejeskávéként is ezt fogyasztom.

Ilyen volt az én évi nagy próbám, de nagy tapasztalatom és a hatalmas Isten szeretete megengedte és megsegítette a próbát. Sok egészségügyi dolgozó láthatta, tapasztalhatta, hogy ilyen egyszerű gyógymódokkal hamarabb meg lehet gyógyulni, s ami a fő: minden káros mellékhatás nélkül.

Bokor Katalin