Jó dolog,hogy kegyelemmel erössíttssék meg a szív,nem ennivalókkal...

( Zsidókhoz írt levél  13, 9 vers középső része )

 

 Nagyon szeretem ezt  a tanácsát is az  Úrnak, melyet  Pál apostol által adott. Szívünknek nagyobb szüksége van a jó Isten által adományozott kegyelemre, mint az ennivalókra.

 

Elemezzük, hogy miért?    Mi a kegyelem?   „A kegyelem érdem nélküli kedvezés.” l.Sz. 364,o,

 

2003-ban keresett fel egy  V.Á  református lelkész , kezében orvosi papírjával, melyen ez a diagnózis állt::hepatis metastasis.   Melynek értelme: Áttétes májdaganat.

 

Kikérdezésem, vizsgálataim után megkapta a személyére szabott kezelési tanácsokkal ellátott

Beteglapot,  azzal a  mondattal:  Kérem, pontosan mindent a leírtak szerint végezni. Vissza-vissza jöttek,  majd  pár  hónap elteltével,  nagy öröm volt hallgatni  beszámolójukat,mivel az orvosai is gyógyultnak nyilvánították.   A lelkész a fenti bibliai idézettel  kezdte  kifejezni háláját  először is a jó Istennek: „Jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív, s nem ennivalókkal.”

Orvosai is elismerték, hogy lehetséges az egyszerű természetgyógyászati kezelésekkel is ilyen eredményt elérni.  Kedves felesége - szinte sírva emlékezett – a kezelések naponkénti végzésével eleinte járó nehézségekre, - s hogy volt beosztva mindenkinek a feladata. A nagy fiú  az agyag előkészítésében segített, a nagylány, mikor  este hazajött a református gimnáziumból, a Bibliát elővéve olvasott fel, ezzel is meg- megújítva a  lankadó lelkierőt. De a kegyelemteljes drága Megváltó segítsége, s az általa javasolt természetes kezelések hatására, férje teljesen meggyógyult. Kegyelme által nemcsak a szíve, hanem teljes fizikai szervezete is visszanyerte erejét, egészségét.

 

Jézus ma is ugyan úgy lehajol a beteg emberhez, mint 2000 évvel ezelőtt, mikor a földön élt. Ö nagyon szereti az általa megteremtett embert,  s mindenkiért  lejött-e  földre, hogy  a szívéből áradó meleg szeretettel körülvegyen bennünket. Ö akkor is látta a hozzá vágyakozó embert, s nem egy esetben Ö ment feléje, hogy lehetősége legyen arra, hogy  szíve vágya teljesülhessen.

 

Olvassuk el figyelmesen a Jairus, - a zsinagóga vezetője, a zsidó vén történetét, amint nagy bánattal jött Jézushoz, lábához vetette magát, és így kiáltott: „Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezdet, hogy meggyógyuljon és éljen.” Márk.  5, 23.  

             Jézus azonnal elindult a főemberrel annak háza felé…Amely nem volt messze, de Jézus és kísérete lassan haladt, mert a tömeg mindenhonnan szorította őket. A késlekedés nyugtalanította az aggódó apát, Jézus még itt is, ott is megállt, hogy könnyítsen egy szenvedőn, vagy megvigasztaljon egy megtört szívet.

             Még útban voltak, amikor egy küldönc furakodott Jairushoz a tömegben, és hírül adta, hogy leánya meghalt, ne fárassza többé fölöslegesen a Mestert. E szavakat Jézus is meghallotta. „Ne félj; - mondta,  – csak higgy, és megtartatik.” Lk. 8,50.

             Nézzünk meg  ez útban egyik meggyógyított történetét:

             Útban a főember háza felé Jézus egy szegény asszonyt vett észre a sokaságban, aki tizenkét  éve olyan betegségben szenvedett, mely életét teherré tette. Mindenét orvosokra, gyógyszerekre költötte, de az eredmény csak annyi volt, hogy gyógyíthatatlannak nyilvánították. Reménye újraéledt, midőn Krisztus gyógyításairól hallott. Biztos volt benne: ha csak Hozzá mehetne, meggyógyulna. Legyengülten, szenvedve eljött a tengerpartra, ahol Ő tanított, s megpróbált átfurakodni a sokaságon, de hiába. Követte Jézust Lévi-Máté házából jövet is, mégsem tudta elérni Őt. Már kezdett elkeseredni, mikor Jézus utat tört a sokaságban, és közel jött hozzá.

             Eljött az óriási lehetőség. A Nagy Orvos színe elé került!  …Félve, hogy elveszíti a szabadulás egyetlen lehetőségét, előrenyomult, s így szólt magában: „Ha csak ruháját illetem is, meggyógyulok.” Máté 9,21.  Amikor Jézus elhaladt mellette, a nő kinyújtotta kezét, és sikerült megérintenie köntösének szegélyét. Abban a pillanatban tudta, hogy meggyógyult. Életének hite ebben az érintésben összpontosult, s fájdalmát, gyöngeségét azonnal a tökéletes egészség életereje váltotta föl.

              Ekkor hálás szívvel megpróbált visszavonulni a tömegből, Jézus azonban hirtelen megállt, s a nép is megtorpant Vele együtt. Megfordult, körülnézett, és a sokaság zajában is jól kivehető hangon kérdezte: „Ki az. aki engem illetett?” Luk. 9,45.  A nép csodálkozó tekintete volt a válasz kérdésére. Minden oldalról szorongatták, durván taszigálták hol erre, hol arra- meglepő volt tehát kérdése.

             Péter válaszolt: „Mester, a sokaság nyom és szorongat téged, és azt mondod: Ki az, aki engem illet?” Jézus így felelt: „Illetett engem valaki;  mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem.” Luk. 9, 45-46.  A Megváltó megtudta különböztetni a hit érintését a figyelmetlen tömeg véletlen lökdösésétől. Az ilyen hit mellett nem mehetett el szó nélkül. a Vigasztalás szavait akarta szólni az alázatos nőnek, melyek öröm kútforrását jelentik majd számára- ezek a szavak áldást árasztanak követőire az idők végezetéig.

            Jézus az asszony felé nézett, és ragaszkodott hozzá, hogy megtudja, ki illette Őt. A nő, miután hiába próbált elrejtőzni, remegve előjött, és lábához borult. Hálakönnyek között beszélte el szenvedésének és megkönnyebbedésének történetét. Jézus szelíden így szólt:” Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével” Márk 5,34.  Elvágta a babona lehetőségét, hogy pusztán ruhájának érintéséből gyógyító erő származna. A gyógyulás nem a Vele történt külső érintkezésből eredt, hanem a hitből, ami  megragadta  isteni erejét.

              A Krisztus köré zsúfolódó kíváncsi sokaság nem érezte, hogy életadó erőt kapna. Amikor viszont a szenvedő asszony nyújtotta ki kezét, hogy megérintse Őt, és hitt a gyógyulásban, ő érezte a gyógyító erőt. Így van ez a lelki dolgokkal is. Mellékesen beszélgetni a vallásról, lelki szomjúság és élő hit nélkül imádkozni mit sem ér. A névleges hit Krisztusban, mely Őt pusztán a világ Megváltójának fogadja el, sohasem hozhat gyógyulást a léleknek. Az üdvösségre vivő hit nem csupán érzelmi egezés az igazsággal.  Aki arra vár, hogy tökéletes ismeretre tegyen szert, mielőtt gyakorolná a hitet, az nem részesül áldásban Istentől. Nem elégséges hinni valamit Krisztusról;   Krisztusban kell hinnünk. Az egyetlen olyan  hit, melyből hasznunk származhat, személyes Megváltóként fogadja el Őt, és  érdemeit   a miénkké teszi.   Sokan egyfajta véleménynek tekintik a hitet. A megmentő hit egyesség; akik elfogadják Krisztust, szövetségi kapcsolatba kerülnek Istennel. Az őszinte hit élet. Az élő hit az életerő növekedését jelenti, odaadó bizalmat, mely által a lélek győzedelmes hatalommá válik.

             Jézus, miután meggyógyította az asszonyt, arra vágyott, hogy az ismerje el a kapott áldást. Az evangélium által felkínált ajándékokat nem lopva, titokban kell élveznünk.  Ezért hív az Úr, hogy valljuk meg jóságát.

              Jairus közelebb húzódott a Megváltóhoz, és együtt siettek a főember otthonába. A fizetett siratók és siposok már ott voltak, a levegőt betöltötte lármázásuk. A tömeg, a zűrzavar bántotta Jézus lelkét. Így intette csendre őket: „Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.” Az emberek méltatlankodva fogadták az Idegen szavait. Látták a gyermeket a  halál karmai közt, megvetően nevettek hát Jézuson. Ő megkérte az embereket, hagyják el a házat, Maga mellé vette a leány apját és anyját, valamint három tanítványát, Pétert, Jakabot és Jánost, s  bementek a halott szobájába.

             Jézus az ágyhoz lépett, kezébe vette a gyermek kezét, és lágyan az otthon meghitt nyelvezetével ejtette ki e szavakat: „Leányka, néked mondom, kelj föl.” Márk 5, 41.

Az élettelen testen azonnal remegés futott végig. Az élet lüktetése visszatért. Az ajkak mosolyra nyíltak. A leány nagyra nyitotta szemét, mint álom után, s csodálkozva nézte a körülötte álló csoportot. Felkelt, szülei magukhoz ölelték, sírtak örömükben.

  …       Javunkra szolgál, ha Isten minden ajándékát frissen tartjuk emlékezetünkben.  Így erősödik a hit, egyre többet kér és kap. Több bátorítás rejlik a legkisebb áldásban, melyet mi magunk kapunk Istentől, mint megannyi beszámolóban, amit mások hitéről  és tapasztalatairól összeolvashatunk. Az Isten kegyelmére válaszoló lélek az öntözött kerthez lesz hasonló.  Egészsége gyorsan kivirul, világossága felkél rejtekéből, és az Úr dicsősége meglátszik rajta.  Jusson eszünkbe akkor az Úr szerető nyájassága, gyengéd, irgalmas cselekedeteinek sokasága. Izrael népéhez hasonlóan emeljünk emlékköveket, s írjuk rájuk Isten értünk végzett munkálkodásának történetét.”   Jézus .Élete 284-286.old.

 

             Nekem e  szép történet olvasásakor két Zsoltár jut eszembe:   8,4-6-10. 

              „Mikor látom egeidet. a te újaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, a melyeket teremtettél: Micsoda az ember – mondom – hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá? Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt! Mi Urunk Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön.”

              103, 1-2.   „Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.”

 

     Sok próbáim és  nehézségeim közepette mindig az  vezérelt:  Jézus ÉL!  Jézus nincs már József sírjában,  hanem fent van a mennyben, a Szentek Szentjében  Ö most is oly gyengéd és szerető Megváltó, mint mikor itt a  földön járt. Ö ma is meghallja minden  hozzákiáltó esedező  szavát, aki

hittel  járul Ö hozzá.  Ö ma is kész mindenkinek segíteni,  aki hittel elfogadja Őt  személyes Megváltójának.  Nagyon igaz az a  mondás:  Isten mindent megtesz értünk, de semmit sem helyettünk.    Tehát  -  tegyük meg a mi részünket, s a többit bízzuk az Ö végtelen szeretetére.

 Szeretettel:   Katalin