A téli depresszió nem törvényszerű

Már a depresszió szó hallatán is kellemetlen érzés fut át rajtunk. Minden olyan dolog eszünkbe jut, ami a levertséget, befelé fordulást, szomorúságot, állandó bánatot, csüggedést, álmatlanságot, lelki-testi fájdalmakat, szeretet hiányt, önmagunkba roskadást stb. okozza vagy jelzi. Aki beteg, sokszor nem is tud erről, csak azt érzi, valami nem stimmel. Szeretne ebből az állapotból minél hamarabb kilábalni, ezért mindenhova elmegy, mindent kipróbál, megvesz, amit valaki dicsér, azt gondolva, ez biztos segít problémáján.

Szörnyű, ha ilyenkor egyedül vagyunk, nincs kivel beszélgetnünk. De még szomorúbb a helyzet, ha fizikailag van társunk, de nem tudjuk vele megosztani fájdalmainkat, lelki sérelmeinket, mert nincs közöttünk lelki összetartozás.

Miért több a depressziós ember télen? Korán sötétedik, kevés időt töltünk a hideg miatt a szabadban, nem kötjük le magunkat hasznos, értelmes munkával, nem ta1álkozunk eleget barátainkkal. Talán a munkahelyen vannak problémák, amiket megoldhatatlanoknak látunk. Nem látogatunk meg nálunk gyengébbeket. S még hosszú az okok sora.

Betegeimnél tapasztaltam, hogy a depresszió szó leginkább azt jelenti, hogy ő - a beteg - úgy érzi, nagyon egyedül van - lelkileg! Őt senki nem hallgatja meg. Az ő problémája senkinek sem fontos. Őt nem szereti senki igazán, nem értékeli senki, minden kilátástalannak látszik, s egy kis sérelem mindig nagyobbá növekszik a lelke mélyén. Sajnos ezt ő nem látja, s így helyzete csak rosszabbodik.

A legjobb gyógymód a hasznos, tartalmas elfoglaltság. Ezért minden napot tervezzünk meg előre, és az eltervezett feladatokat igyekezzünk el is végezni. így nem maradnak "lyukas órák", amikor a rossz gondolatok, a fájdalmaink reánk törhetnének. Van elfoglaltságunk, látjuk munkánk eredményét, ez olyan boldogságot ad nekünk, mely minden rosszat el tud feledtetni.

Csak a dolgozó férfi és nő lát az életben nagyszerűt és jót, kész annak terhét viselni, hittel és reménységgel.

A jó cselekedet boldogító érzése élénkíti az elmét, kedélyt és átjárja az egész testet. Lám milyen egyszerű az út a depresszióból való szabaduláshoz.

Arról se feledkezzünk meg, hogy a szavak a lélek közlekedési eszközei! Lehetővé teszik, hogy az emberek érintkezzenek egymással. Ha nem beszélgetünk senkivel- lelkünk magába roskad. Mikor felkeresünk nálunk betegebbeket, rászorultabbakat, s igyekszünk őt meghallgatni, magunk is beszélünk, de látva az ő problémáit is, sokszor teljesen elfelejtjük a saját magunkét. Mikor évekig egyedül éltem, s egész nap a rákos betegek könnyes arcát láttam, este mindent félig hangosan elmondtam a jóistennek, mert a sok "lelki méregtől" meg kellett szabaduljak. Neki mindig van ideje meghallgatni elfáradt gyermekét.

Mit tegyünk, hogy közösségünk - közösség legyen? Hiába mondják, hogy a férj az oszlop a családban, mégis a nőnek, az anyának kell "mint a család napfényének" meleget árasztania, összetartania családját. Úgy élni, hogy mindenki hazavágyjon, otthon érezze legjobban magát.

Kedvesség és türelem által az igazi szeretetet ébren tarthatjuk szívünkben. Az őszinte barátság melege, s a szíveket egymáshoz kapcsoló szeretet ad erőt ahhoz, hogy mindvégig együtt legyünk boldogok.

Miért élnek többen családban is magányosan?

Mert az évek alatt elkopott a fény, elhalkultak a szerelmes szavak, nagy csend veszi körül a házastársakat - főleg ahol a gyermekáldás is elmaradt -, vagy már kirepültek a gyerekek, s mindegyik külön-külön beburkolódzik a saját lelkivilágában.

Már ismerős ez a mondat: Ahogyan az ember szívében gondolkodik, olyan ő! Gondolatok tömege adja egy közönséges nap történetét; és gondolatainknak oroszlánrészük van a jellem kialakulásában. Ha a gondolatok tiszták és szentek, akkor az ember javul általuk. Ezekkel élénkebb a lélek lüktetése és gyarapodik a készség a jó cselekedetekre. És ahogyan egy esőcsepp is előkészíti a másik útját a talaj nedvesítésére, azonképpen a jó gondolat utat nyit a továbbiaknak. Ne feledjük el, hasonlóan a rossz is! Tehát a gondolatainknál dől el, hogy milyen lesz a hangulatunk.

Érdemes felidézni itt a "bölcs ember" történetét:

Egy 92 éves kicsi, idős ember, szépen megfésülködött, megborotválkozott, felöltözött, és reggel 8 órakor elindult az idősek otthonába. 70 éves felesége nemrég hunyt el, s ezért úgy érezte, muszáj elhagyni a házát. Az idősek otthona előterében várakozott, s ránk mosolygott, mikor azt mondtuk neki, kész a szobája. Miközben a lift felé tartottunk, röviden elmondtam neki, milyen is az ő szobája, elmeséltem neki azt is, milyen színű a függöny és az ágytakaró.

- Nagyon tetszik - lelkendezett, mint egy 8 éves kisgyerek, aki most kapta meg élete első szobáját. Ellenvetésemre, hogy még nem is látta a szobát, várjon egy kicsit, azt válaszolta, az nem baj.

- A boldogság az mindentől független dolog. A boldogságot függetlenül választom. Az, hogy a szoba tetszik-e vagy sem, nem a bútoroktól függ, vagy a dekorációtól- az attól függ, ahogy én azt látni akarom. Én már a fejemben eldöntöttem, hogy a szoba tetszeni fog. A döntésemet minden reggel az ébredésnél hozom. Dönthetek úgy, hogy a napomat az ágyban töltöm, és számolom, hány testrészem nem működik, mely részeim fájnak, vagy köszönetet mondhatok az égnek a testrészeimért, melyek jól működnek. Minden nap ajándék, ha ki tudom nyitni a szemem, az új napra koncentrálok, a szép emlékekre, melyeket az életem során gyűjtöttem össze. Az öregség az olyan, mint a bankszámlád. Azt veszed le, amit összegyűjtöttél.

Sok tanulság rejlik az idős úr szavaiban. Nemrégiben egy találkozón azt kértem, mindenki gondolkodjon el a korábban feltett kérdésen, hogy miért több télen a depressziós beteg. Hiszen télen több időt szánhatnánk a pihenésre, a lelki feltöltődésre. Gondolkozhatnánk az igazi szeretet fogalmán, egymás becézgetésére, meghallgatására is több időt fordíthatunk, tehát a gyakorlati életünkben való átvitelre is több időt szánhatunk. Ha nyáron "feltöltjük" fizikai szervezetünket a friss táplálékokkal, vajon nem kellene nagyobb hangsúlyt fektetnünk a téli lelki feltöltődésre?